Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - SZEMLE - Ocsovszky László: Grekova: A hölgyfodrász - Szekér Endre: Németh László: Az én katedrám
mindennapok furcsaságaiba, problémáiba, mozgásaiba, fáradtságaiba és esti álmodozásaiba belopja a nagyon mélyen történő emberit. Megvillantja az örökké döntések előtt álló nőt, az asszonyt, a választás előtt álló anyát, a magányos öregedő, de élete örömeibe két kézzel kapaszkodó nőt. Legjobb novellái az öregedő, a változás szigorú jelenlétével birkózó nők lélekrezdülései- nek, reakcióinak finoman árnyalt közvetítése. A kötet legérdekesebb írása a címadó novella. Emberi kapcsolatok, konokul célratörő fiatalság a teljesség tükrében, ez Grekova novelláinak erénye. Szívesen, örömmel emlékezik meg munkatársairól a „Belépő irodán túl“ című novellájában, amelyben egy kutató kollektíva titokzatos álarcát levéve, a kutató emberek teljes odaadásában végzett munkája közben mutatja az embert öröm ben, gondban, vitában, gyengéivel együtt. Grekova írásaiból történetről-történetre, mondatról-mondatra átsugárzik a megértés, a megérteni, megmutatni akarás, beleszövi az olvasót a történetekbe, nem izgalmat keltve, nem megbotránkoztatva, elítélve, megróva vagy kikényszerítve a valahova tartozást, hanem a belülről látva együttélésre bíztat. I. Grekovát méltárf tartják a legérdekesebb szovjet írónak. Valahonnan az ismeretlenből egyre-másra jelentkezik újabb és újabb írásokkal, minduntalan bebizonyítva, hogy az embert keresni és megérteni csak az emberek között lehet. OCSOVSZKY LÁSZLÓ Németh László: Az én katedrám Németh László lélektani regényeivel vált európai rangú íróvá; itthon talán drámáival vonzott legnagyobb közönséget, de — úgy hisszük — az esszé, a tanulmány az a műfaja, melyben leginkább megmutatkozik írói és emberi alkata, s legeredetibb módon itt kalandozza be az európai és a magyar szellemi világ legkülönbözőbb régióit, kifejtve közben mindig eredeti véleményét. Nem kapott egyetemi katedrát. Nem is igényelte. De övé egy láthatatlan katedra, melyről újra és újra kifejti nézeteit az irodalomról. Németh László úgy érzi, hogy „régibb irodalmunk kicsúszik a közönség tudatából”, nem-válik a múlt irodalma igazi élő, ható erővé — s ebben sajnos igaza van —, ezért gyűjti össze ezeket a tanulmányokat. Németh László gyökértelennek látja a múlttól elszakad- takat, s „kohéziós erőt” szeretne lobbantani e tanulmányokkal korunk magyarságába. így vált, válik a híres sajkodi diófa alatt megfogant köteteim élő valósággá, a láthatatlan katedra vibráló szellem erővé. A protestáns kor vonzotta a húszas években a szerzőt. Ő sohasem „poros” köteteket akart elővenni, hanem „embereket” keresett a múltban, kikkel találkozni akart. Sylvesterről észreveszi; „ölelés neki a tudomány, de ez az ölelés nem roppantja össze az igazságot.” Vall a Debreceni Disputáról, Heltai prózájáról, a vizsolyi bibliáról, Szenczi Molnár Albert zsoltárairól. Az a múltbamerülés nem öncélú tudós búvárkodás, nem száraz adathalmozás. Mindig átszűri önmagán az irodalmi anyagot. Olykor nagy igazságokat mond ki: „Nagy költők olykor jelentéktelennek tűnő verseikbe rejtették el a lelkűk kulcsát, s halott korokat olykor jelentéktelennek tűnő műveken át lehet megérteni”. így vitatkozik akaratlan vagy tudatosan az irodalomtörténet hideg értékrendjével. Máskor meglepő összefüggéseket tud megérezni: Szenczi Molnár Albert zsoltárát és Ady versét vizsgálja. Sodró szenvedéllyel és világos logikával állapítja meg: „Századokat áthidaló viadukt feszül a német egyetemek bolyongója s az Érmindszenten támadt Muszáj-Herkules közt. Az a viadukt: a magyar protestantizmus”. S hozzáteszi: ehhez a biblia és zsoltár mögé „barikádozott” szellemi múlthoz kötődik ő is. így válik a tanulmány egyszerre élő múltidézéssé és vallomássá. az ábrázolás módja válik festőivé. Külön érdekessége van a Dobszólónak. A zenekarban játszó fiatalember négyperces dobszólójára kerül sor az esténkénti műsorban, s míg ezt eljátssza, bemutatja, végigpereg a fiú előtt egész eddigi élete, s pontosan nyomonkövethetjük a dob hangjából, a per- gés erősségéből, gyöngédségéből a változó lelki- állapot pillanatnyi hangulatát, az emlékek milyenségét. E kötet utószavában Kovács Vilmos, kortársa ismerteti röviden az író két évtizedes írói munkásságát, és a csatolt bibliográfia tizenhat kötet megjelenését sorolja fel (ifjúsági regények, riport- és elbeszélésgyűjtemények, versek stb). Vajon mennyit ismerünk ebből? És nem könnyelműség-e hogy a magyar irodalom számbavételekor általában elfeledkezünk e terület irodalmi életéről? M. OBERLÄNDER ERZSÉBET GREKOVA: A HÖLGYFODRÁSZ Figyelemre méltó olvasmány. Megragadó egyszerűsége megközelíti a hétköznapok bonyolultságát, változatosságát. Figurái szinte kivétel nélkül nők, akik az életükben történt változásokat a maguk nőiességével, néha vívódó emberi tanácstalanságukkal viselik és formálják a kiegyensúlyozottság alakjára. Grekova mesélő kedve, könnyed közvetlensége az, ami az olyan jól ismert 94
