Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Varga Mihály: Egy hét Madarason

— Igen. És tudja, hogy szerzem a munkásokat?

— Mondja el — kérlelem.

— Bemegyek a kocsmába, körülnézek. Kérdezem az egyiket: mennyit keres a munkahelyén egy nap. Azt mondja erre, hogy mondjuk 70 forintot. Erre én: akkor gyere hozzám: százat adok.

— És jön?

— Hogy jön-e? Hát hol él ön, uram?! Pénzért még a... Na de nem fejezem be inkább. Nagy úr a pénz, uram! Szép az eszme is, meg minden, de a pénz . . . Érti, ugye?

A fent elmondottakon kívül ott vannak még a faluban

a közélet alakítói.

Elsősorban azok, akikre a község vezetését bízták. Vegyes élményekről lehet beszámolni velük kapcsolatban. Együtt voltam olyan vezetővel, aki percenként meglepetést tartogatott számomra. Találkoztam unalmas emberrel is köztük. Tanulatlannal is, széleslátókörűvel is. (A ,,suk”-„sük” is gyakori a beszédben.) A legfontosabb mégis az: felelősséggel, nagy szorgalommal munkálkodnak a falu életének alakításán.

Vannak aktív fiatalok is: akik alakítják a falu közéletét.

Az óvónő, az egyetemi hallgató, a bejáró gimnazista, a bácsalmási ruhaüzemi munkáslány, a KISZ-titkár.

Azok közül, akik jótékonyan munkálkodnak a falu közérzetének javításán, itt most kettőről beszélnék hosszasabban. Az egyik az iskolaigazgató, Müller Márton.

— Mondana néhány szót az iskolájáról?

— Büszkék vagyunk rá. A falu megbecsüli intézményünket, és segíti. Kilencven százalékban szaktanári végzettségűek pedagógusaink. Képesítés nélküli egy sincs. S csupán egyetlen osztatlan tanulócsoportunk van.

— Hogy látja a falu életét?

— A műveltséggel van baj még. A megélhetés már nem probléma. De a tudat. . .

— Mi lenne a legfontosabb feladat?

— A művelődési ház tartalommal való megtöltése.

(Egy érdekesség: amikor Müller Márton a lakásán fogadott egyik este, tele volt bizalmatlansággal. Alig akart beszélni. Nem szereti az újságírókat, mondta később: mindig elferdítik, amit az ember mond.

Szerencsére később összebarátkoztunk. Feltűnt, hogy mennyi mindenről lehet beszélgetni vele. Minden érdekli. Nincs olyan dolog a faluban, amihez valamilyen szállal ne kötődne. Mégis nem ezekkel hatott rám legjobban. Hanem a környezetével, otthonával, amely semmiben nem különbözik a nagyvárosiaktól. Modern, ízlésesen berendezett lakás, kedvesen-gondos, jóságos feleség (ő is pedagógus), aprócska leánygyermek, sok babával, nyugalmat árasztó meghittség, szeretet, minden hivalkodás nélküli elégedettség.)

A másik a Béke Tsz KISZ-titkára, Versánszki Erzsébet. Üzemgazdász, 21 éves. Jó munkájáért legutóbb a VIT-en is résztvett.

— Szeret élni?

— Nagyon.

— Miért?

— Nem tudom. Lehet azt konkrétan tudni?

— Nem, azt hiszem — mondom beismerően.

— Mi fáj legjobban? — kérdezem.

— Ha semmibe vesznek.

— Van, vagy volt már olyan?

— Kinek nincs?

58