Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - Horváth Imre: Versek - Bartalis János: Versek
HORVÁTH IMRE KI AZ?! GYERTYA Nem él, amíg ég a gyertyaszál. Az ő élete a fénylő halál. Lángja a saját testébe harap. Mért égnek el, kik világítanak?! Figyelek a tompa neszre, mintha egy árny közeledne. Ki az, aki felém lépked? A kip-kopja mind keményebb, de az arcát mégsem látom: nincsen lyuk a kopogáson! ŰRRUHA Űrruha most a sikkesek divatja, és a holdkő a leghódítóbb ékszer, s ki fölszállni képtelen a magasba hason csúszik, — kozmikus sebességgel. BARTALIS JÁNOS A FÖLD PORÁBA A föld porába írtam a nevem, mit elmos eső, és szétfúnak hitvány szelek. Meggyúr, megmunkál vad idő. Mégis hiszem: miként a néma föld, megmaradok. Nem halhat meg nevem. Nyomtalanul el nem múlhatok. S a hely — ahol élt és sírt a költő, Kosály is élni fog. Irigy századok le nem gyűrhetnek. Lelkem jobb része fennmarad. Vetettem népem szívébe. Nem fedhet be homok. ÚJ ZENÉVEL Új zenével köszöntlek, új idő! Jöjjetek taktusok, énekek! És daloljatok, mint ahogy a szőlőfürt dalol a domboldalon. A termékenység és a gazdag áradás dalát mondjátok. Zengjétek az új születés boldog himnuszát a májusi reggelek koszorús útján. Új ember arcát rajzolják az idők. Szavak és füttyök új csengését hallom. Bor és muzsika vidám tánca kél. Ma új ruhába öltöznek a hegyek. Ma dobok és virágbokrétás kürtök belezengnek a fájó vörös időbe. 9
