Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - ÉLŐ MÚLT - Heltai Nándor: Kodály Zoltán és Kecskemét
Kodály-estet szervez. Részt vett az április 14-i budapesti sereglésen: ámuldozva számol be a helyi lakban, új korszak fényes hajnaláról beszél. Tavaszi napfényt, virágillatot emleget. (Kecskeméti Közlön/, 1929. november 10.) December 14-én, a zeneszerző születésnapja tiszteletére — először ünnepelték meg itthon is — szervezett hangverseny tapsviharaiban szertefoszlott a korábbi félelem: ,,A Kodály-muzsika ellenállhatatlanul hódít Nyugaton, de Magyarországon, sőt szülővárosában megoszlanak a vélemények...:.“ Tavasszal, március 22-én — ilyenre még nem volt példa — az egész hangversenyt megismételték. Kodály kíséretében Tóth Aladár is ott ült az Újkollégium nézőterén. A műsort Kerényi György ismertette. A Pesti Naplóban így kommentálták az eseményt: „E hangversenynél szebbet és követésre- méltóbbat nem produkált a magyar vidék”. (Március 25.) A Tantum ergo, a Gergelyjárás, a Jelenti magát Jézus, a Villő, Isten kovácsa, Rubato, Gólyanóta, Pünkösdölő, Táncnóta, Lengyel László, Adagio és Cigánysirató hangzott el az est folyamán. ,,A hangverseny szakadatlan sora volt a Kodály személye és művészete benső ünneplésének.” Kecskemét 1932-ben díszhangversennyel kedveskedett ötven esztendős „fiának”. A műkedvelők kitűnő zenékara a Közjátékot mutatta be a Háryból, Szabadi Sándor és Puky Margit az Adagiót szólaltatta meg, Vásárhelyi Zoltánná a Marosszéki táncokat, a kórusok a Mátrai képekből adtak elő részleteket, a Pünkösdölőt, az Estét és a Nagyszalontai köszöntőt tolmácsolták, Gergely llus a Búsan csörög a lomb és a Tavasz című számokat énekelte. Majd mindegyiket ismételni kellett. A Mester 1934-ben hozzájárult ahhoz, hogy az Öregek, a Jézus és a kufárok, valamint az Akik mindi g elkésnek című kompozícióit az újjáalakult Városi Dalárda mutassa be, Vásárhelyi vezetésével. „A közönség július 22-én este tombolva ünnepelte a zseniális szerzőt, a kiváló dirigenst és a kitűnő dalárdát.” (Kecskeméti Közlöny, július 24.) Oldalakon keresztül idézhetnénk az egész magyar sajtó elragadtatását. Mert most már Kecskemétre figyelt a zenei világ. A Győri Hírlap: „Kecskemét volt az első, mely megnyitotta kapuit az új magyar zenének.” Tóth Aladár: .......megbecsülhetetlen példát mutat a magyar vidéki zeneéletnek az az alföldi város, mely elsőnek fektette le vidéken a legmagasabb rendű magyar zenei kultúra alapját, és azóta is eszményi következetességgel, tántoríthatatlan meggyőződéssel, ezen a szilárd, komoly elvi alapon építi fel muzikális műveltségét.” (Pesti Napló, 1936. május 13.) És maga Kodály Zoltán is minden vidéki városnak elébe helyezte az itteni zenei kultúrát. 1936. május 13-án a Dalárda és kitűnő karnagya ismét kiállja a próbát. Több mű, köztük Kodály: Molnár Anna balladájának bemutatására vállalkoznak. A Tanár Úrat feltehetően súlyos gyásza akadályozza a jelenlétben: egy héttel a koncert előtt temette édesanyját. Két esztendővel később azonban részt vett az Éneklő Alföld ünnepségen. Az ezernyi dalos látványa vigaszt jelentett számára a mind komorabb viszonyok között. „A dalt a hétköznapok kincsévé és nem kivételes napok örömévé kell tenni.. . A különböző társadalmi osztályokhoz tartozó énekkarok testvéries felvonulása egymás után bizonyítéka annak, hogy a magyar dal nem kiváltságos osztályok tulajdona, hanem közös érdeke minden magyar embernek.” (Kecskeméti Közlöny, 1938. április 5.) Az erősödő terror, a zsidótörvény, Vásárhelyi távozása egy csapásra véget vetett a zenei kultúra fellendülésének. Elszomorító, hogy Kecskeméten a felszabadulás után a Városi Dalárda „példamutatása” nem talált követőkre. A kecskeméti sajtó és a Kodály- tanítványok A helyi sajtó is sokat tett azért, hogy Kodály művészete értő hallgatóságra találjon. Igaz, a Psalmus bemutatójáról egy szót sem írtak. Nevével 1922-ben találkoztunk először. Az első alapos méltató cikk M. Bodon Pál nevéhez fűződik. így fejezi be okos írását: „Nagy dolog a felnőtteket lenyűgöző. . . Psalmus Hungaricus, de talán még nagyobb cselekvő készség kell ahhoz, hogy egy ilyen magas piedesz- tálon álló zseni le tudjon ereszkedni a zsendülő gyermek leikéhez, hogy remekbe készült miniatűrjein keresztül nyissa meg előttük a Művészet szentélyébe vezető kapukat.” (Kecskeméti Közlöny, 1930. március 22.) A napilap már 1929 decemberében közölte Kodály „Gyermekkarok” című tanulmányát négy folytatásban. Megszólaltatta tanítványait, munkatársait. Tóth Aladár majd egy egész oldalt kapott: „Zenekultúránk alapja a népzene” című írásának publikálására. Az egyik fővárosi lapból átvették Szabolcsi Bence „Kodály és Európa” című cikkét. A helyi színházi újság is külön oldalon méltatta munkásságát, már 1929 januárjában. Több alkalommal készítettek riportot a Tanár Úrral. 1932 decemberében így nyilatkozott a Zeneakadémia portásfülkéjében a modern magyar zene terjedéséről őt kérdezgető újságírónak: „Lassan bár, de kezd tért hódítani. Annyira azonban, mint Kecskeméten, még nem fejlődött ki más helyeken ezeknek az énekkaroknak tanítása. Ezeknek az újszerűnek nevezett karoknak népszerűségéhez egy generáció felnövekedése szükséges. Egyre több lehetősége lesz terjedésének, amit elősegít természetesen az is, hogy a legkönnyebben hozzájutható hangszeren, az emberi hangon terjedhet. — Személyes kapcsolatai Kecskeméttel? — Az a néhány levél, amit Bodon Pál igazgatóval és Vásárhelyi Zoltánnal váltottunk, egyébként pedig állandó szoros kapcsolatom van szülővárosommal, mert hiszen az énekkarokban egyek vagyunk.” 37
