Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - Falu Tibor: Molnár János halála (elbeszélés)
a benzines üveget, hogy rám önti és meggyújtja. Úgy tudtam csak megmenekülni, hogy nekem sietni kell menni a vécére, és addig nem mentem be, amíg el nem aludt. Nagyon féltem tőle, mert a szobánk ajtajára is ráöntötte a berzint, aztán meggyújtotta, pallatig lángolt, tiszta fekete lett a fal. Megfogta az eleven vakondokot, arra is ráöntötte a berzint, meg is gyújtotta. És így szólt hozzám, hogy titeket is így szeretnélek elégetni. Mert amit ő elgondolt, meg is csinálta, ha bírta. Később ért haza, vette le ruháját, volt neki derékszíja, három ujjnyi széles, és azon volt csat. Megfogta a végét, fölhajtotta a dunnámat, és avval vert rám, de nagyon fájt. Ettől kezdve, ha férjem nem volt otthon, én addig soha nem mertem ruhámat magamról levetni, míg ötét nem láttam, hogy levetette-e már. De olyan eset is volt, hogy másnap délbe ért haza, így szóltam hozzá, hol csavarogtál ilyen sokáig. Férjem ekkor fölkapta a széket, és nekivágta az ablaknak, és minden üveg kiszállt. Én ekkor már ei is menekültem az udvarból. Csak mikor be mertem menni, akkor láttam, hogy mi történt odabent. Mikor mentem befelé, láttam, hogy a fa tövibe van a kályha, udvaron több veder, üveg, pohár, lámpa összetörve. Megyek a konyhába, a sporheltplatni apróra verve, sok helyen nagy késszúrás látszott a falon, asztalon, kredencen, ajtón. Megyek a szobába, ott is a szék apróra törve. Ablakon üveg se volt, odabent is Játtszottak a nagy késszúrások, mert ahogy a kemencébe vágta a bicskát, úgy be is lyukadt. Én akkor csak annyit gondoltam magamban. Édes jó Istenem, mi lesz, ha mindég így lesz. Édesanyám benn volt, ült az ágy szélén. Kérdeztem tőle, hogy félt-e idebenn. Féltem, mert fiam fölkapta a baltát, hogy belém vágja. Édesanyám mutatta, mellére tette kezét, hogy ide vágjál. De már férjem megint elment a faluba. Édesanyám ekkor összetette a két kezét, és azt mondta, hogy a jó Isten többet haza ne segítené. Olyan eset is volt, hogy mikor este együtt feküdtünk le, éjszaka álmomba rám vágott, a számra, tizenegy élő fogam kiesett, és rám kajáltott, kelj fel, ne aludj. De szólni nem szólhattam, mert akkor tovább kínozott volna. A lakásba sem mertünk aludni, mikor láttuk, hogy goromba, el kellett mennünk fiammal Gyurisné szalmakazaljához, nyáron mindég oda feküdtünk le. Ha eső esett, fiammal húztunk szalmát, szárból csináltunk gunyhót, hogy ne ázzunk. Nagyon sokszor lelepte a dér a pokrócunkat. Mi nagyon rosszul éreztük magunkat, mert férjemnek is két háza volt, meg nekem is, mégis az ég alatt kellett feküdnünk. Télen még öregapóék éltek, mindég oda jártunk be aludni. Mikor meghaltak, akkor Özv. Horváth Sándornéhoz, Gyuris Dávi- dékhoz, Farkas Mihályék-, Gyuris Ferencné-, Földi Istvánékhoz. Elég szomorú volt, ez az ennyihány esztendő, mert se éjjelünk, se nappalunk nem volt soha nyugodt. Én egyszer hozzáfogtam fejni. így szóltam férjemhez, te is segíthetnél, mert mire én 5 tehenet megfejek, csak eljár az idő. Én ültem a széken, és fejtem, ő is odajött, megfogta a hajamat, hanyattrántott, a tej is kidőlt, engem pedig a tehenek között rugdosott meg. Ettől kezdve csak úgy mertem bemenni az istállóba fejni, hogy fiamat udvar közepére állítottam, hogy ő vigyázzon, hajön az apja, szóljon, hogy benn ne érjen engemet. Én mikor nyári napokba is kerékpárommal kitoltam a csarnokba naponta 44 liter tejet, így szólt hozzám egy as_z- szony, maga Molnárné, ha meghal, csak 25 darab koszorút érdemelne sírja tetejére. Én ekkor csak elszomorodtam, mert eszembe jutott, hogy férjem hogy cselekszik énvelem. A megtörténtek után én nagyon sokszor megkértem, hogy ne így viselkedjen velünk, ha nem tetszünk egymásnak, akkor inkább váljunk el egymástól. Ő erre azt felelte, hogy meg ne próbáljam csinálni, mert ahol meg bír fogni, ott gázolja ki a belemet. Mert nekünk mindnyájunknak egyszerre keli meghalni. Mi ezután többször otthagytuk, de ő csak eljött értünk, mert mindig fogadta, hogy jó lesz hozzánk. Fiam is mikor 5 éves lett, így szólt hozzá férjem, Jankó vedd kezedbe a bicskádat, és eredj, szurkáld meg a kis Gézát. Fiam nem vette kezébe bicskáját, férjem ekkor szájon csapta, orrán, száján folyt a vér. Elkapta a gyereknek jobb vállát bal kezével, és az ágyról lerántotta a dunnát, gyereket rálökte, és azt mondta neki, hogy kigázoiom a beledet. Én alig tudtam kivenni a keze közül, hogy ne bántsa. Én láttam, hogy férjem a fiamat is úgy akarja nevelni, mint ahogy ő viselkedik, ezért volt muszáj előle elbújkálni, mikor bírtunk. Mert én nem akartam, hogy olyan rossz viselkedésű legyen, mint az apja volt. Ettől kezdve, mikor ilyen akart történni, az én fiam nem az ajtón járt ki, hanem az ablakon, hogy meg tudjon apja elől menekülni, ne lássa, és ne hallja azt a csúnya káromkodást. Átment Gyurisné kerítésibe, és ott három nagy eperfa volt. 0<jaállt a fa mellé, hogy az apja ne lássa meg. Én mikor tudtam, akkor vittem ki alá párnát, és odaültettem a fa tövibe, betakartam. És így szóltam fiamhoz, te itt aludjál, majd én vigyázok rád. Mert én is csak az ablakon mertem benézni rá, hogy mit csinál. És mikor láttam, hogy alszik, akkor szóltam fiamnak, keljél föl és gyerünk, mert most már be merünk menni. Éppen I óra volt. így szóltam fiamhoz: hozzak-e vacsorát? Ő így szólt, anyukám nem esik már jól. Reggel kelt, hogy megy iskolába, de a leckét nem tudja, és még a táskáját se találja, ruháját se, nem tudott tanulni, de iskolába se tudott menni, mert az apja eltette, és nem találtuk meg. Sokszor összetaposta könyveit toktartóstól, ceruzástól. Csak a8. osztály kezdődött volna jól, de ez az eset csak visszavágta. Fiammal 11
