Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - SZEMLE - Sinka Erzsébet: Utassy József: Tüzem, lobogóm!
Ott, a stószi házban értettem meg igazán, hogy mit is jelent: „Háború van: dinamikus feszültség roppant árhömpölygése zengeti és zú- gatja a földet, fegyverek hajszálpontos gépereje tűzesőként viharzik végig vizeken, városokon, falvakon, országokon. Tenger háborog, föld robban, ember szakad, tűz és víz és vér keveredik: acél, hús és föld hasonul . . .”, de „fent a hegyekben, a fehér hó szikrázó hidegében” ott Stószon: rend és harmónia uralkodik. De ott értettem meg azt is: mennyi és mily mély intenzitású belső drámai feszültséget rejt magában a magány, a szoba négy faláról körülhatárolt világ, hiszen „a csendben ülsz: tered és időd ez, bűvés átokköröd. És a csend bírád lesz vagy barátod ...” A stószi házban állandó szellemi csatározásnak vagyunk és lehetünk tanúi. A beszédben is, a munkában is, a művekben. Hát lehet itt stószi remeteségről beszélni? Magányról? Magányban él Fábry Zoltán? Dehogyis él magában! A stószi csöndben: Európa és humanizmus találkozik. Mindennap. Az „Egytestvéri- ség”, a „szent öröm” tisztasága uralkodik a stószi házban. Fábry Zoltán életműve ragyogóan igazolja, hirdeti: van értelme az emberi helytállásnak. S ha az 1969. márciusi kassai Fábry-estre gondolok, sokszorosan igazoltnak látom e megállapítást. „Csak tiszta forrásból!” — visszhangzik a Fábry Zoltán-i Cantata profana lényege és értelme és intő figyelmeztetése. A vox humana szolgálatában: Fábry Zoltán a csúcsra ért. Klasszikus tisztasággal fogalmazta meg korunk lényeges mondanivalóit. Gazdaggá és éretté vált minden írása. És tisztává is. Csak egyértelmű világossággal és tisztasággal lehet rögzíteni és a kortársaknak, majd a jövendő nemzedéknek továbbadni korunk lényeges és nagy problémáit. Emberi szóval! KOVÁCS GYŐZŐ
