Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - SZEMLE - Sinka Erzsébet: Utassy József: Tüzem, lobogóm!
higgadtan elmondja magáról: hogyan néz túl idegösszeomlott menyasszonyin, hogyan jön rá, miként kell markát nyújtania a megvesztegetők pénzéért, hogy mint építésügyi felügyelő kinőtt ruhaként levesse magáról a tisztaságot, és a látott társadalmi lecke szerint éljen. Mint Joáb I., a volt forradalmár, aki többféle kijárattal biztosítja magát, ő is vallja azt az elvet, hogy ,,a kiszolgáltatott ember kénytelen vészkijáratokat teremteni magának, ha reménykedni akar abban, hogy legalább valamennyire szabadon fogja leélni életét”. Tom a regény végén teljes ambícióval, minden lelkizés és rossz-alvás nélkül elvégzi azt, amit elvárnak tőle. Megdolgozik karrierjéért. Gion regénykézirata körül élénk vita alakult ki a vajdasági magyar írók között. A Fórum kiadói tanácsa nyilatkozatban állapította meg 1969. június végi ülésén, hogy a regény torzképet szuggerál a társadalom egészéről, mintha a korrupció, a kétszínűség uralkodna, ráadásul a szerző e törvényen kívüli világtól nem határolja el magát. Mondjuk meg őszintén, van is ebben a nyilatkozatban sok igazság. Ráadásul a műben a 63. őszi eseményekre vonatkozó hétköznapi reagálások is tükröződnek. A szerző megjelenés előtt újból átfésülte kéziratát, de az alaptendenciákon nem változtatott. Nem is lehetett volna. A regényben ugyanis Gionnak már az előző írásában is megmutatkozott írói módszere érvényesül, a pars pro toto ábrázolás. Gion világa e kötetben is egy kis embercsoport, mégha érdekesen összeállított, válogatott csapat, tagjainak etikai pályáját fejezi ki. Ez a kis csoport, lett légyen is az ipari tanulók kis sejtje, vagy egy kocsmai asztaltársaság, hozzáértve az őket ismerő kisvárosi vezetőket, — úgy létezik a társadalomban, mintha kifejezné az egész természetes létezését, etikai szintjét, fő tendenciáját. Azok, akik eszményekért harcoltak, mint Hornyák tanár úr, vagy Török Ádám, végső fokon korszerűtlen, excentrikus figurák, akik romantikus, érdekes epizódot jelentenek csak mindegyik regényfolyamatban, de sportnyelven szólva lejátszott játékosok. A Joáb egy jellemző, több figyelmet érdemlő társadalmi típusról epikai és etikai hitellel szól, de az a kifejezési forma, amit az én-vallomás ad, ismeretlen és ez esetben is bebizonyította, hogy ketrecet is jelent az írói teljesség-ábrázolásnak. Az én-forma kizárta a katarzis, de az együttérzés lehetőségét is, a szürke középszert sugározza, olyan, amilyen afőhős. A szenvtelenség pedig nem süt! És ezen nem segít Gion gördülékeny, jól olvasható, cseppet sem modoros elbeszélő hangja, a regény lüktető ritmusa, a nyers naturalista képek szimbolikus mögöttes tartalmával való manipulálás, a kompozíciós kerekdedség sem menti. És az egy történelmi időszakra jellemző, kijelentő mondatos utcai vélekedések pedig egyenesen méltatlan pörsenések a nagy írói igénnyel írt regényen. Az író felelősségérzete nemcsak a részigazságok kimondására való, sokkalta inkább arra, hogy a teljesség felé serkentse, késztesse az olvasót. Gion mindkét művén örömmel állapítjuk meg e felelősségérzet letagadhatatlan kéznyomát. VARGA IMRE Utassy József: TÜZEM, LOBOGÓM! A tavasz harmadik napján született — írja magáról. így lép be első kötetével az irodalomba is: hetykén, bizakodón, fütyürészve, — vígan, ha belepusztul is. Mert a vígság álarca gyötrődéseket takar. A fütyörésző kószáló lázasan kutatja az igazságot. Miközben saját igazát, önmagát is keresi, kibontja és szétkiáltja a verseiben. Már a kötet címe is ezt a berobbanást, nem csöndes belépését igazolja. Akaratlanul is nagy elődök nagy verseire asszociáltat: Góg és Magóg . . ., Repülj, hajóm vagy Nem én kiáltok, a Föld dübörög! Hetyke kurjantás a belépő, az első kötettel. Egy kicsit magabátorító. Hiszen a kötet bátor is és keserű is. Bizony, úgy bátor, hogy nincs pontosan megrajzolt ellenfele: mi vesztenivalója lehetne egy hivatását vállaló, induló költőnek? A múlt gondját, szenvedését versbe írni, keresni az emberibb élet lehetőségeit, nem is maga, hanem a szegények, mindig rosszul járók számára. Annak, aki maga is veszteséggel, szegényen és árván, indult az életnek, nem lehet másként igazként élni, csak vállalva a további vesztés lehetőségeit is, a nyereség, az igazért folytatott harc perspektívájában. Ennek a keserű, mindenáron-hetykeségnek sokszor csakazértis szándékoltságát néha meg- sínylik a versek. Amit ellentétnek szánt, nem mindig az, csak az összefüggés hiánya.Csak a meg- hökkentés akarása. Ez ma már nem érheti el a célját, modoroskodássá fajulhat. Pedig ahol a valódi lendület és határozott költői tehetség bírja, ott nincs erre szükség. Néhány éve, néhány verssel kezdődött irodalmi szereplése. Nem publikált sokat. Aztán az Elérhetetlen föld című antológia egyik legtehetségesebb kötőjeként tűnt fel. És most itt a kötet is: mindössze 53 verset tartalmaz. És többnyire rövideket. Tehát a mennyiségi mérleg szerénységre mutat; különösen az alcím: Versek (1962— 67), vagyis öt év jónak vállalt költői termése. Mégis csupa ellentmondást vált ki. Nem mondanivalója, magatartása, amire már céloztam, hanem a versek hatása, értékítéletet kínált mérlegelése is. Mintha az évek óta külön-külön publikált versek magukban jobban megállták volna a helyüket. Utánuk, ízeik után, ez a kötet előbb 95
