Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 1. szám - ÉLŐ MÚLT - Sütő József: A „kerítő” és az „ártatlan” Gertrudis
isió Ufóit (Süfé) Qáziel A „kerítő" és az „ártatlan" Gertrudis Katona József Bánk bánjának hősei közül Bánk után legkiemelkedőbb személy Gertrudis királyné. Sokoldalúan megrajzolt egyéniség, akiben fényes adottságok párosulnak leggyarlóbb tulajdonságokkal. Alakjának minden tekintetben elfogadható, pontos megítélése egyik legnehezebb, vitatott kérdése a Bánk bán-magyarázatoknak. Művészi, de bonyolult ábrázolása a kritikusokat, magyarázókat is könnyen fnegtévesztheti. Találóan hangzott el róla az első vélemény: „Gertrudis nem egészen érthető” (Vörösmarty). Arany Jánostól kezdve Gyulai Pálon és Péterfy Jenőn keresztül a legtöbb kritikus zsarnok mivolta mellett „kerítenek” magyarázta. E magyarázatok szerint Gertrudis Ottó minden, Melinda meghódítása felé tett lépéséről tud, abban segíti, sőt Melindát egyenesen öccse kedvéért hívta az udvarba. Egyedül csak a Melinda elleni merényletben ártatlan. Ennek a magyarázatnak azonban van egy igen nyugtalanító vonása, amelyet már Zolt- vány Irén szóvá tett 1899-ben. Ha ugyanis Gertrudis minden másban bűnrészes, csak „magában a tényben” nem, akkor ez nagyon sok ahhoz, hogy Bánk „ártatlant” öljön, és nem elegendő a tragikus önvád alatti összeomláshoz. Ehhez nagyobb fokú ártatlanság kellene. Barta János volt az első, aki 1925-ben az 1913-ban felfedezett első Bánk bán-kidolgozás szövege alapján arra a következtetésre jutott, hogy Gertrudis minden Melinda elleni cselszövésben ártatlan. így vélekedett még Hartyáni Zoltán, Galamb Sándor, Bóka László és főleg a Gyulai utáni új Katona József-monográfia írója, Waldapfel József is. A felszabadulás után a Bánk bán-kutatás is új irányban mélyült el. Elsősorban új megvilágítást kaptak a drámának az író kora égető politikai kérdéseire vonatkozó részletei és célzásai, a mű forradalmisága. Gyárfás Miklósé és Molnár Miklósé az úttörés érdeme. Molnár és a tanulmányai után megjelent új irodalomtörténeti összefoglalások és középiskolai tankönyvek — mint az irodalmi közvélemény közvetítői — Gertrudis alakját azonban ismét „kerítőnek” tüntetik fel. Molnár Miklós a lehető legsötétebb színekkel elemzi „kerítő” mivoltát, de ő is érzi a már Zoltvány Iréntől felvetett szépséghibát, és azt úgy gondolja eltüntethetőnek, hogy Gertrudnak „magában a tényben” való ártatlanságát ő sem tartja olyan jelentőségűnek, hogy az Bánk összeomlásához vezessen, hanem szerinte más okok határozzák meg a tragikus véget. Azok a hazafias belső ellentmondások, szüntelenül visszatérő kételyek és vívódások okozzák Bánk lelki összeroppanását, amelyek a dráma első felében késleltetik a cselekmény kibontakozását, a leszámolás után pedig megrendítik a hőst. De vajon teljesen megnyugtató-e ez a megoldás? Az tény, hogy Bánk összeomlásához a régi visszahúzó erők (származása, neveltetése, lojalitása stb.) elhatalmasodása, felülkerekedése igen nagy mértékben hozzájárul. De ezt magában elegendőnek tarthatjuk-e ez óriás földreterítéséhez? Csak ezért maradna magára Bánk bán? Annak a harcnak, melyet oly nagy szenvedéllyel vív meg családja becsületéért, annak ne lenne összeomlásában semmi része? Midőn Katona „egy Bánk bánt megölt becsületének omladékaira felállít”, ennek a fájdalmas tusának ne lenne fontossága? Bánk gyilkosságának bosszújának kettős indoka van: a haza és a családi becsület. Kell, hogy mindkettő érvényesüljön a tragikus megtörésben is. A harc megoldását, amely olyan határozottan két vonalon indított el a költő, nem valószínű, hogy csak az egyik vonalra szűkítve fejezze be. A belső ellentmondások erejét az összeroppanáshoz, bármennyire, feszítő is az, önmagában kevésnek érezzük, és inkább elhisszük, mint látjuk. Az V. felvonásban éppen olyan sokszor emlegetik Bánk becsületét, Getrrudis „ártatlanságát”, mint a haza sorsát és Gertrudis zsarnokságát, és éppen annyi történik is velük kapcsolatban. Tehát Gertrudisnak Bánk családi becsületén esett sérelmében (a „bánki sértődésében) játszott szerepét, „kerítő” vagy „ártatlan” voltát mindenképpen felül kell vizsgálnunk, ha a hős tragikus elestét megnyugtatóan akarjuk értelmezni. Egy drámai hős jellemét főleg azokból a szavaiból és tetteiből olvashatjuk ki, amelyeket a darabban előttünk mond, vagy tesz, vagy amelyekről mint megbízhatókról értesülünk, továbbá a történésekhez és más hősökhöz való viszonyulásaiból. Éppen ezért a megnyugtató 38
