Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - Labancz Gyula: Táj, asszonyi éghajlattal (vers)
7. Borítékba zárt napjaidon az éj szigorú rézpecsétje Álarcos összeesküvők a fák elárulták útjaidat A fejedre mert megszépült a szer elemtől kitűzte vérdíjui csillagait az ég 8. És megnehezedik terhessége hetedik hónapjában a föld Föllélegzik a fű gyümölcs ájul le a fán A teremtés ki tudja hányadik napján 9. Homlokodon a csillag mig kőujjaid szorítnak Négyszögébe zár a tél Jégbevert szögek a lábnyomok A földeken térded ízületes ropogása fasorok közt farkasként kémlelő szemed a hajad erdő zúgása elárul megvilágít a tél jéggé válsz végtelen út leszel I 0. Olyan volt olyan volt ez a szerelem mint a nyílt pályaudvaron a vonaton két utazó egyik jön a másik meg elmegy s most nem tudni te jöttél vagy én mentem el I I. Kigondolom a rügyeket gyűlnek szemembe a virágok testem eleven vitriné nem őriz több szomorúságot
