Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - Tandori Dezső: Négy vers
egyetlen órát megnyugvás-lapon? Nem érdekes. Ez se, a többi se. Önterhét így-úgy csak cipelnie kell mindeneknek. Jómagámnak is. És elcipelem. Akár zsák a sót. Szakadtunkig — mint vas és a kovács vizslatjuk egymást mi, lebírhatók: emberkék. Fejünk még ma koronás, és ötvözetünk alig mérhetik . . . epelombikká buggyant mérgeit a bölcs izmai játékára bízza erőpróbául. Azután piheg, s nem rohan többé fejjel senkinek. Meddig? Hisz tudja irgalmatlanul, hogy napról napra jobban elvadul bozótosnál, meddőn maradt földnél . . . Be és be és be és bedülöngél a sorba, legyen százszor kirekesztett. S akár ha hinné egymást, szembenéz a máglya és az elhidegülés. TANDORI DEZSŐ VONZALMAINK ZSINÓRPADLÁSA Nem voltak tele ragyogó eszmékkel; Nagyon kedvesek voltak; de már annyian mint már annyian tele voltak ragyogó eszmékkel. nagyon kedvesek voltak. A BERENDEZKEDÉS Hogy emlékeztesse rá: „Ide még jön valami” — odatett valamit. VÍZJEL w. s.-nak N. A. A kevesebb-mint-ugyanaz holnyi helyet se kér egészen; semelyikfelől oldalaz - maga s más egyenesszögében. Beléptünk — és nem tikk-takkolt a lakás. Törött tengelye — ott feküdtél egy szál lepedőbe takarva. Noxyron-tablettáid, nyugtatóid szétgurultak a megállt óraszerkezetben. 16
