Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - Bata Imre: Veres Péter †

aki Veres Pétert moralistának tartja, nem érti és lebecsüli. Egyetlen nőt szeretett egész életében. Nem ismerte az italmámort, nem volt érzéke az élet annyi öröméhez, szenvedélyéhez. Ezért kényszerült moralistának? Veres Péter azonban nem azért nem szerette a nőt, mert nem volt érzéke hozzá, s ha nem itta Noé italát, korán feküdt, korán kelt, nála mindez az életforma szerves része volt. Személyiségének ilyen és olyan és minden egyes vonása, tulajdona az életforma természetéből ered. A szegény ember, ha paraszt, s dolga van a világban, általában egyetlen nőt ismer, italra nem jut pénze, mert ha iszik, övéitől vonja el a betevő falatot. Korán kél, hát korán kell elnyugodnia. Mindez Veres Péternek vérévé vált magatartásjegye, nála nem szerep, ezért nem is redukció a morális attitűd. így aztán igen termékeny, nagyon természetes a viselkedése, s minden gesztusa olyan, mintha ez volna az egyetlen lehetséges. Magatartásának meggyőző ereje van, nem szorul magyarázatra, s ha attitűdje szóba jön, mindig valamely jelentős összefüggés is mozdul, mert a személyiség egyenes vonásai, tulajdonságai túlmutatnak az „én” határain. Kedves kifejezésével élve, ezek mind sors-, élet- és lét-evidenciák. Mert nemcsak leírta a maga életformáját, s közössége emberi világát, személyiségében ki is fejezte. Veres Péternek nemcsak számos műve van, s ez az életműve, de személyisége is egyike remek alkotásainak, sőt, az a legnagyobb műve, mely aztán éppúgy fennmarad, mint írott alkotásai, akkor is, ha mind elhal, aki látta őt, mert műveinek szemléletében feltámad mindenkor, akit egykor — miként majd mindnyájunkat is — elnyelt a hideg sír.

Pedig Veres Péter nemigen tűnt fel lírai természetnek, bár írt néhány verset, s nem is rosszat. Most mégis azt kell látnunk, művei olyannyira önkifejezőek, mintha versek volnának. Epikája akármennyire is tárgyszerű és objektív, mert az, mégis személyes, mondhatni bensőséges, mindig vallomásértékű is. A Gyepsor-novelláktól kezdve a Számadáson át a már-már terjengős Balogh családig, de tovább, a Rossz asszony, a Laci, a Kelletlen leány és a Csatlós, mint a Bölcs és balgatag őseink is, igazi személyes hang, mintha maga elevenednék meg, s mondaná, ha olvassuk. Mindig önmagát adja elénk, de bátran teheti, s bármennyire is külső anyagból dolgozik, a mű Veres Péterré lényegül, minthogy Veres Péter, amint van, több, mint individuum.

Ezt se szabad azonban magyarázat nélkül hagyni. Nem arról van szó, mintha Veres Péter ambicionálta volna valaha is, hogy ő legyen a paraszt. Hogy személyiségében, amelyik az írásos műveltség látható, felfogható szintjére jutott, az oda nem érhetett milliók manifesztálódjanak. Ennél sokkal természetesebb emberi jelenség Veres Péter.

5