Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - HORIZONT - Benkő Ákos: Vajdasági krónika
Az egyetem jövője Az egyetemi reformmal, az egyetemisták életével foglalkozó írások sem hiányoznak a Képes Ifjúságból. Az egyik számban például részleteket találunk Mijalko Todorovic beszédéből. Ebből értesülünk a következő érdekes tervekről. Az új rendszerben — amelyet az év közepéig ki kell dolgozni és az 1970/71-es tanévben legalább részlegesen be kell vezetni — az egyetemeken a tanárok és hallgatók kisebb munkakörösségekben dolgoznak együtt, ,,így valószínűleg nem lenne szükség a félévenkénti vizsgaidőszakokra” sem. A társadalomnak természetesen meg kell fizetnie az egyetem oktató munkáját. Az egyetemi hallgató pedig kölcsönt kapna, ebből fedezné az oktatás költségeit és személyi szükségleteit, tanulmányai befejezése után pedig visszafizetné a társadalomnak. A magyar egyetemisták közül eddig nagyon kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. (I 160.) Az újvidéki egyetemi város új diákotthonáról is érdekes írás számol be. Ebben a korszerűen felszerelt és berendezett otthonban egyelőre 300 hallgató lakik, de a tervezett új szárnyak felépítése után 750-re növekszik a férőhelyek száma. A diákotthonok azonban különböző okok miatt — csak végzős hallgatókat vesznek fel, a család viszonylag magas havi jövedelme miatt nem kerülhetnek be az otthonba, azaz valamilyen oknál fogva nem felelnek meg a felvételi szabályoknak — csupán I 0 magyar lakója van jelenleg. Az újságíró szerint arra lenne szükség, hogy ,,a kölcsönösség elve alapján a vajdasági otthonok minden köztársaság hallgatóinak annyi helyet adjanak, ahányat az ország más vidékein a vajdasági diákok kapnak ... mert Vajdaságnak egy férőhely 35 ezer dinárjába kerül, és nem lehet mindegy, ki használja” s oly módon el lehetne érni, hogy „legalább a vajdasági egyetemi hallgatók közül valóban azok kapjanak helyet az otthonban, akik erre leginkább rászorultak.” (I 165.) A pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsüléséről Az iskolák általában jóval kevesebb anyagi támogatást kapnak, mint amennyire szükségük lenne. A pedagógusok bérezése nem egységes, az iskolától, illetőleg annak a tartománynak az anyagi erejétől függ — természetesen a végzettség mellett —, amelyhez az iskola tartozik. A zentai gimnáziumban például I I 90 új dinár — ez a hivatalos átszámítás szerint kb. 2800 Ft-nak felel meg — a tanárok átlagfizetése, de még ez is nagyon gyenge bérezésnek számít. Ezért, aki csak teheti a tanárok közül, jobban fizetett munkakörben helyezkedik el: egy verbászi tanár például benzinkút-kezelőként közel kétszeresét keresi meg tanári fizetésének; az egyik kishegyesi pedagógus nyári munkavállalással próbál enyhíteni anyagi gondjain; egy kiváló és közismert s már nem fiatal újvidéki tanár azért készül otthagyni a pályát, mert öreg napjaira is gondol; matematika, fizikai és kémia szakos tanárok szinte alig tanítanak már a középiskolákban, pedig egyes helyeken — vitatható módon — pótlékot is ígérnek nekik. Ezért mondták az egyik zentai iskolában, hogy „aki egész életére vállalja a pedagógus szerepét, az vagy nem tud elhelyezkedni másutt, vagy idealista.” Mert ha a két munkakör dotálása között csak minimális az eltérés (I—200 Ft), akkor még esetleg lehet hivatástudatra apellálni, de ha az új munkahely a pedagógusfizetés dupláját ígéri kezdőfizetésnek — éppen egy ilyen esetről számolt be néhány hónapja megyei napilapunk is, — akkor nevetséges lenne a hivatásszeretetre hivatkozni, hiszen ha valaki ilyen óriási különbségek mellett is a tanítást választaná, arra a reálisan gondolkodó emberek közül kevesen mondanák azt, hogy „idealista” ... Nyilvánvaló, hogy a pedagógusok erkölcsi megbecsülése sok tekintetben anyagi megbecsülésük függvénye. Joggal írja Mirnics Zsuzsa; „Azáltal, hogy a zentai tanárok fizetésük rendezését kérik, tulajdonképpen a diákok és a társadalom érdekeit tartják szem előtt”. (1151.; 1167.) Szemlénket ezzel zárjuk, remélve, hogy a bevezetőben tett ígéretünket legalább részben sikerült megvalósítaniunk s egyszersmind valamennyire bemutatnunk a jugoszláviai magyar fiatalok képes hetilapját is, amelynek természetesen még jó néhány olyan állandó rovata van — Eszmélet, Pásztázó, Mosolygó Krónika, Film, Sport. . . —, amelyekről itt nem esett szó. A lap jellegéből és szerkesztési elveiből következik, hogy az ismertetett írások elsősorban nem a sikerekről, hanem inkább a gondokról, a megoldásra váró feladatokról szólnak. BENKŐ ÁKOS 87
