Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 1. szám - Herceg János: Elégiák a változó világról
UCerceq Qán&s ELÉGIÁK A VÁLTOZÓ VILÁGRÓL Ne féljetek, majd lesz, aki felveszi az elejtett szálat, itt-ott talán még felgyúlnak az esti tüzek is, hogy legalább egymást lássák a körülötte ülők . .. csak aztán az is ott legyen, aki felüti fejét az ismerős szóra, s szemében megcsillan a rég várt öröm fénye, szája sarkában bársonyosan megtelepszik a megtalált mosoly, csak az is ott legyen, aki hallgat és figyel, az legyen ott mindig, s akkor nem jött hiába aki jött, mert akácfák nyögése lesz az ismerős hangban, kútágasok panaszos nyikorgása, ahogy az ostorfa meghajlik a kövér hold súlya alatt, hiszen a mély víz ezüst tükréről kellett felhúzni, s bágyadt furulyaszó csavarogja majd körül a reszkető lángok fanyar füstjét, mert tudjátok meg, csak az lesz akkor is, mint régen: se kürt, amely bátorított volna, se pásztorsíp, hogy a szétszéledt nyájat összeterelte volna, altatódalt cifrázott csupán csendesen, miközben másutt harsonák zengedelme verte fel a csalitot, s még ezer szerencse, hogy akinek szólt, azért meghallotta, elindult a nyáresti hegyoldalban, hiába állta útját intőén a katángkóró, sárkányok tilalma is kevés lett volna, hogy ne merje követni a hangot és a messziről szálló bölcsődalt, ahogy csak szállt és szállt és fehér csipkével szegte be a sötét éjszakát. Hs A vadász kitárta háza ablakát az éjszakába, s először csak a nyár lidércei jelentek meg libegő járással, asszonyosan kelletve magukat, akár a kedves, akit szeretett, de aki azt mondta, erdőben élni nem lehet, aztán a vadak jöttek nagy komolyan, s a vadász úgy sírta el a panaszát, mintha nem is őket üldözte volna töltött puskával nap mint nap már esztendőkön át, mert ez volt a kenyere: nézzétek, mit ér az életem, akit szeretek, nem lehet velem, s hogy mily nehéz az élet evégből nekem, nem is sejtitek, csak zsákmány legyen, s a golyó messzire kerüljön el, ez a ti gondotok, de az ember sorsa nem ily egyszerű, zsákmány legyen, jó, de ha golyótól ritkán is kell tartanunk, nem mindig szabad a szerelem, ezért inkább lennék üldözött vad magam is, mire a farkas kételkedve csóválta fejét és hitetlenül dörmögött a medve, a lidércek meg gúnyosan nevettek, talán azért, mert őket meg sem irigyelte, igen, igen, mondta még, az lesz a végzetem, már látom, mert vadak közt éltem egyedül, s hiába volt minden intelem, akit szeretek, nem lehet velem, s így a halálom majd úgy lelem, hogy egy holdfényes éjjelen átlövöm szívem. 26
