Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - Kalász László: Szarvuk hegyével (vers)
KALÁSZ LÁSZLÓ SZARVUK HEGYÉVEL öklelik üvege reped törik az eget nyirkos orrukra tapad s nyálukon csurog le a nap patájuk terped s szügyükön arany dandár-szilánkok vágnak pókháló-eres szemükön légyraj hízik fekete könny bőgnek bután e legelőn e nagy felemlített világnak tátják hördülő szájukat majd bekapnak e tág lyukak szarvuk mellemnek ékelődik: jobb ha húzódom távol tőlük nem félelem nem is csodálat hökkent vissza": sok a vadállat s értelmetlenség hadakoznom se szóval mert lebőgnek folyton se tettel: megbénítnak tekintetükkel s szemükben értelem? ugyan! fejükben zsír terem szívük ha van csak faggyú undok váladék és iszonyú: úgy tűnik minden föld levegő vélük népesül köd meghasad mindenfelől s mindenfelől reám rohannak emelem karom: vézna vézna! patájuk alatt sár leszek s néma fű nő belőlem majd leharapnak 12
