Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - EMLÉKEZÉS - Kunszabó Ferenc: Hontalan honosok
A helyzeti energiát a már említett politikai és erkölcsi szituáció teljesítette ki, s akadálytalanná az tette, hogy ezeknek a községeknek a többségében sem az őslakos magyarság, sem az új telepesek első csoportjai nem képviseltek szervezett erőt. így például a székelyek a németség kitelepítése után a délszlávság hatalmi vonzáskörébe kerültek, s nem különben a szabolcsi vagy a bajai szegény telepesek. Mindehhez a gazdasági élet normalizálódásával egyre nagyobb mértékben járult hozzá a fejlett bácskai mezőgazdasági kultúra, melynek a bunyevác lakosság módos rétege legalább olyan reprezentánsa volt, mint a németség, vagy a magyar községekben a földdel bíró gazdák. Az alispáni hivatal negyvenhat tavaszán jelenti, hogy a kitelepítés előkészületei kellő ütemben folynak, kényessé a helyzetet az teszi, hogy a készülő akciónak nincs megfelelő tekintélyű gazdája, s így abban mindenki illetékesnek érzi magát. Az alispáni hivatal energiájának jó részét az foglalja le, hogy a különböző nézetek és beavatkozások között koordináljon, azokat egymással egyeztetni próbálja. Rengeteg időt rabol és áttekinthetetlenné teszi a helyzetet a különböző be- és feljelentések özöne is. A kormány e jelentés után kitelepítési biztosokat nevez ki, más oldalról pedig bekapcsolódik a munkába a bajai, illetve az ekkor már létező megyei nemzeti bizottság is. A Bajai Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvben rögzíti: a kitelepítési lista megnyugtató összeállításának legnagyobb akadálya, hogy a legtöbb községben nincs hivatalos kimutatás a volt bundistákról, s így a névsort bejelentések és vélemények alapján állítják össze. Nehezíti az igazságos döntést az is, hogy annakidején számos német gazda nem lépett be hivatalosan a Bundba, hanem német alkalmazottját küldte oda. Lassan azonban kialakul az előkészítés rendje: az igazoló bizottságok a községi demokratikus szervezetek, a községi elöljáróság és a lakosok meghallgatása alapján névsort állít össze, azt kifüggesztik, és minden bejelentést kötelesek kivizsgálni, ugyanakkor az esetleges helyi tévedések korrigálására járási mentesítő bizottságok alakulnak, melyekhez fellebezni lehet. Ezek a mentesítő bizottságok a koalíciós pártok egy-egy tagjából alakultak. Az ilyen módon kialakított listák alapján negyvenhat végéig befejeződik a kitelepítés — a betelepítés azonban még másfél évig tart. Negyvenhat őszén és negyvenhét tavaszán két jelentős népcsoport érkezik a Bácskába, szinte kizárólag az ún. német községekbe, melyeket föntebb jeleztünk: Jönnek Gyomáról, Sarkadról, Szentesről és egyéb viharsarki, csongrádi helyekről azok a nincstelenek, akik nem csupán szegények, hanem többségükben szervezett kubikusok. Ezek az emberek az elmúlt évtizedekben kijárták az osztályharc kemény iskoláját, s nem egy illegális múltú kommunista akadt közöttük. Pár hónap múlva pedig érkeztek a kitelepített kisalföldi magyarok, szinte kivétel nélkül jómódú gazdák ősi lakóhelyükön, és vidékük termelési kultúrája hosz- szú idő óta a bácskaival vetekedett. Ez a két csoport törte meg a délszláv politikai és gazdasági hegemóniáját a többnemzetiségű falvakban, s ezzel nagyban hozzájárultak a konszolidációhoz. Negyvenhétben és negyvennyolcban mintegy két-háromezer német szökik vissza a kitelepítésből, semmit nem igényelnek, rendszerint falujuk tájára sem mennek: a közelben telepednek le, és az állami gazdaságokban, valamint egyéb munkahelyeken keresik meg kenyerüket; a Moszkva—Belgrád, illetve Budapest—Belgrád viszony megromlása után a bácskai lakosság is defenzívába szorul, kikerülnek a község vezetéséből és a demokratikus szervezetekből, sőt negyvenkilencben hangadó tagjaikat az ország belsejébe telepítik — ez az a két momentum, melynek figyelembevételével kiteljesedik előttünk a háború utáni magyar Bácska egy évtizedre stabilizálódó arculata. 36
