Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - Féja Géza: Az Avar utca nagy öregje
Cfiéia (Jéza Az Avar utca nagy öregje Lassanként negyven esztendeje annak, hogy Jersánszkyt fölkerestem külső Fehérvár úti lakásán, éppen Karácsony vigíliája járt. Életem legszomorúbb Karácsonya volt, elárvultán bolyongtam a Józsefvárosban, s az ablakokon keresztül lestem a fenyőfák gyertyáinak rebbenő fényét. Délelőttjeimet a Philadelphia kávéházban töltöttem, ottan kért meg Pethő Sándor — mint mondotta — egy szívességre. Pethőre már kevesen emlékeznek, remek magyar stílusára, ezüstös szép fejére, s legfeljebb a publicista jut eszünkbe. A politikában egyideig tűnt ábrándokért küzdött, de élete végén a valóságra ébredt, és hősi küzdelmet kezdett. Mindvégig rejtett szerelme volt az irodalom, ifjú éveiben az Élet című katolikus hetilapot szerkesztette ugyancsak világias szellemben, mert Kosztolányi vasárnapi leveleit, Krúdy és Móricz regényét közölte, ő fedezte fel Török Gyulát, legjobb regénye, A zöldköves gyűrű az Élet hasábjain látott először napvilágot. A papok, sajna .egyhamar észbe kaptak, és egy megbízható sekrestyéssel váltották fel. Pethő ezután is gondolt az irodalommal, a legnehezebb esztendőkben Karácsony előtt meglátogatta a bankvezéreket, és ajándékot préselt ki belőlük a sínylődő íróknak. Borítékot nyújtott át: — Ismered és szereted Tersánszkyt, vidd el néki. Délután négykor indultam el, a lakás ajtaját nyitva találtam, a teljesen üres előszobából kopogtatás után beljebb léptem, de bútort ott is alig láttam. A jobb oldali fal mentén pamlag állott, ezen ült Jenő Fürussal. Ez a Fürus mintha valamelyik regényéből lépett volna ki. Művelt, tehetséges újságíró volt, de egyszerre csak abbahagyta a munkát, hajnalig az Otthonban lebzselt, és várta a szerencsét. A szerencse reá is mosolygott, midőn Beöthy László legendás kártyacsatáját vítta, s egyetlen éjszakán háromas színházát veszítette el. Fürus betársult a játékba, tízezer pengőt nyert, és meghívta barátait, természetesen Tersánszkyt is, a Vampeticsba pezsgős reggelire. Utána egy áruházban tetőtől talpig felöltözött, majd a főkapitányságra hajtatott útlevélért, Monte-Carlóba utazott, hogy a sikerült kaland után házasságot kössön Szerencse istenasszonnyal. Két hét múltán utánvéttel érkezett haza, és azontúl ismét az Otthonban gubbasztott. Jenő meghívta Fürust karácsonyozni, s föl is ruházta. Polgári öltönyt nem adhatott, mivel csak eggyel rendelkezett, hát katonai maradványaival ajándékozta meg. Fürus tábori zöld tiszti kabátot viselt, keki színű lovagló nadrágot és csukaszürke posztóból készült lábszárvédőt —, a megdőlt Osztrák—Magyar Monarchia katonai szabóiparának egész fejlődését szemléltette. Húzatlan paplant borítottak térdükre, s buzgón szemlélték a szemben levő falra feszített vitorlás csónak vázát. Jenő ettől a találmányától várta szerencséjét, s arról beszélgettek, hogy mit csinálnak majd a biztosan befutó tömérdek pénzzel. Ma talán humorosnak tetszik a jelenet, de akkor a torkom fojtogatta valami, hiszen már remekművek dandárja sorakozott Tersánszky mögött. A kályha jéghideg volt, a levegő nemkülönben, villany sem égett, talán kikapcsolták, az utcai ívlámpák beszűrődő világa adta a betlehemi fényt. Zsebébe csúsztattam a borítékot, ő pedig elutasító mozdulatot tett. 20
