Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 2. szám - Buda Ferenc: A költő nemcsak a halál rokona - FIATALOK - Major Máté: Baja, Szent Antal utca (I.)
meg is érkezett, már inkább alkalomszerűen udvarolt a hölgyeknek, talán hogy a „félremagyarázók”- nak is igaza legyen. A következő páratlan oldali ház (41. szám) az lehetett, melyben Magyarász néni lakott, aki Temerin- ből költözött ide, hogy közel legyen fiához, dr. Magyarász Ferenc cisztercita tanárhoz és „áldozáshoz, aki egy ideig a gimnáziumban tanított. Engem nem, bátyáimat alighanem. Azt hiszem, ugyané házban volt lakása dr. Csengő Nácinak, aki középiskolai tanár lett, sőt igazgató, majd tanfelügyelő, vagy valami hasonló; nemrég halt meg. Mivel a gimnáziumban a Major- és Prigly-fiúk idősebbjeinek osztálytársi, baráti társaságába tartozott, mindkét családhoz járt, s így az utca általam is jól ismert szereplői közé tartozott. Náci Prigly Gizinek udvarolt, de sikertelenül, Gizi Laci bátyámat szerette, akinek halála után soha férfivel „szóba nem állt”. Egyébként Náci testvére volt Cserba György fűszer- és csemegekereskedőnek, akinek az Erzsébet királyné és a Batthyány utca sarkán működő szép üzletébe kisgyerek koromban sokat jártam. (Híres volt Baján a „Cserba-féle pörkölt kávé” stb., no de erről még beszélni fogok). Egy másik házban (43. v. 45. sz.) lakott egy időben a Roosz család, egy tényleges hadseregbeli altiszt, felesége és gyerekei. Idősebb fia, Gyula felettem kezdte a gimnáziumot, de aztán velem is járt. Ha jól emlékszem, valamiféle technikusi képzettséget szerzett végülis. Már a második világháború után vette feleségül a Reich Farkas Fiai nagy „kelmeáru” — kereskedőcég utolsó főnökének, Antalnak — aki Imre bátyám évfolyamtársa volt a gimnáziumban — lányát, Valit — aki viszont egy darabig az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen dolgozott. Az ötvenes évek derekán (1956) disszidáltak, és most Amerikában élnek. (Itt mondom el azt az anekdotát, mely az utolsó cégfőnök nevéhez fűződik. Amikor 1948-ban az ő üzletüket is államosították, utána ismerősei csodálkoztak, hogy milyen könnyen viselte vagyona elvesztését. Antal azt válaszolta nekik, hogy ő egyáltalán nincs meglepve a dologtól, hiszen amikor 120 évvel ezelőtt az üzletet az öreg Farkas megalapította, a gratulálok így fejezték ki jókívánságaikat: „bis hundert und zwanzig”. Ez az idő most járt le). Később vagy közben alighanem ugyanebben a házban lakott egy Ditzendy nevű alkoholista vasutas népes és rendkívül elhanyagolt családjával. Legidősebb fia, Arisztid feleségem osztálytársa volt a gimnáziumban. A „Csokoládé-ház” (49. sz.) — melyben 1914-től 26-ig laktunk— északi szomszédságában (47. sz.) a Gardalits család élt egy ideig. E családból is már csak a két lányra emlékszem jobban, az idősebb — nálam néhány évvel idősebb — Olgára és a fiatalabb Böskére. A bajai társadalmi tagozódás finom megkülönböztetései szerint e nem az „úri” réteghez tartozó család lányait a kaphatóság híre lengte körül, amit öltözködéssel és némi kozmetikával maguk is valószínűsítettek. A csinosabb Böskének Scheer Gyuri udvarolt felsős gimnazista korában, azt hiszem, sikerrel. Olgának pedig egy „tengerész”- egyenruhában feszítő MEFTER-tisztviselő, aki később feleségül is vette. Ez a férfiú is, akit egyébként Grabetznek hívtak, azért is rendkívül nevezetes ember volt számomra, mert a Bajai Sport Egyesület (BSE) futballcsapatának kapuját védte az első világháború utáni években, még a nagyhírű szabadkai Bácska ellen is sikerrel. Hős volt, akire csak mély tisztelettel tudtam tekinteni. A második szomszédház (51. sz.) szerény épület volt, melyben egy, már akkor nyugdíjas városi kistisztviselő lakott. Családjának emlékét bennem a hozzám mindig barátságos, de már névtelen bácsin kívül két unokája őrizte meg. Az idősebb, szőke, jó formájú Ivencz Pipi (talán Erzsébet) és a nálam egykét évvel fiatalabb barna, karcsú, nagyszemű Gizi, akibe egyetemi hallgató koromban, bár rövid ideig, szerelmes voltam. Szemközt — kissé feljebb — egy zöldkapus, zöldablakos házban (40. sz.) lakott, szintén úgy a huszas évek elején, egy kislány, Holló Rózsinak hívták, aki viszont engem „üldözött szerelmével”. Tulajdonképpen ma sem tudom, miért idegenkedtem tőle, csinos, szőke kis fruska volt. Tény, hogy barátaimmal akkoriban közösen alapított, kormányzott és vezetett „Amazon Köztársaság és Gárda” tagjai között egyáltalán nem szerepelt (de erről majd később). Ugyancsak a szemközti páros oldalon, de jóval lejjebb, egy alacsony, sötétbarna kapujú-ablakú házban (48. sz.) lakott a Lukács család. A férfi, azt hiszem, adóhivatali tisztviselő volt, de közelebbről csak Miklós fiát ismertem, aki két évvel felettem járt, a reggelenkint gyakran együtt mentünk a gimnáziumba. Miklós mérnök lett Budapesten, azt hiszem, a Fővárosnál dolgozott, de már nagyon régen nem tudok róla semmit. Leggyakoribb útitársam az iskolába azonban Binder Tusi (Lajos) volt, aki a mi oldalunkon, a műemléki jellegű, kései klasszicista (1860 körüli) Gáspár-házban (53. sz.) volt kosztos, kvártélyos diák. Gáspár János, a tornatanár mellett, a másik civil tanár volt a ciszterci gimnáziumban (korábban négyen voltak), rajzot meg rajzoló geometriát tanított. Civil létére tehát — törvényesen — nős volt, a „Gáspár néni” volt a felesége és két fiút nevelt fel, Lacit, aki hat évvel járt felettem és Imrét, ki két évvel volt fiatalabb nálam. Akadt még két lány is a háznál, nálam idősebbek, Manci és Bözsi, akikről különösebb emlékem nincs, egyikük inkább a mamájára, másikuk a papájára hasonlított (utóbbi járt jobban). Civil-tanári, fizetésből családot eltartani már akkor is nehéz lehetett, mert egy-két koszt-kvár- télyos gyerek tartását is vállalni kellett. Ezek közül való volt, egészen az érettségiig, Tusi Gáspárék egy pesti rokonának gyereke. Tusi gépészmérnök lett, és Pesten valamelyik nagyüzem — ha jól tudom — főmérnökeként dolgozott vagy dolgozik ma is. Még egy kosztosra jól emlékszem, Andrits Tosóra 36
