Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - SZEMLE - Mester László: Végh Antal első drámájának bemutatója Kecskeméten
bennem/, lüktetése szétzúz”. Szerkesztésében olykor Illyés Gyula módszerére ismerhetünk: a hétköznapitól, a szemléletestől jut el az általánosig (A szobák, Kerítés). Talán csak az tűnik szokatlannak számos közvetlen hatásra törekvő poéta deklaráló versével szemben, hogy a „Töredék Hamlet- nek” c. kötet darabjai zömükben nem pódiumra valók. A költemények jó része — azzal együtt, hogy rendkívül fegyelmezettek, igényesek — inkább leíró jellegűek, mintsem expresszivé kifejezőek. És a képek a hagyományos stilisztikai „követelményektől” eltérően nem emberközpontúak. Rendkívül kevés például a megszemélyesítés. Ami egyáltalán nem bűn, sőt — a valami-más-szándékát és az eredményt tekintve — erény. A költemények formája — általában szabadvers — nem új. Annál figyelemreméltóbb néhány alkotás témaválasztása. Tandori a huszadik századi ember egyik alapélményét, a tudatosodott szüntelen változást, mozgást is megpróbálja szemlélhetővé tenni azáltal, hogy kifejezi. Csupa dinamizmus többek között a Már tudva rólad . . . című vers. (Átváltozásod belénk, áradás közelít, mások magaslatokkal telnek meg, megnyílások, nekifutás, összezárulásunk, elmozdulásunk.) Igényességével, újító törekvéseivel összefügg a néha szinte megdöbbentő tömörség. Megbonthatat- lanok és semmiféle egyéb variációt nem tűrnek el az ilyen sorok: „Felülsz göröngy-sötétben” vagy: „Egy arc egy kéz csontjaiba temetve”. S most arról, ami zavar. Nem lehet senkit bírálni azért — hacsak nem politikai szempontból —, mert nem közérthető. Tény, hogy Tandori versei igen nagy figyelmet követelnek az olvasóitól. Nem az zavarja a megértést, hogy a mellékmondatok jóformán sohasem tisztán alanyiak, határozóiak vagy jelzőiek. Ez még némi stilisztikai többletet is ad a fogalmazásnak. A költemények egy része viszont hatástalan marad. A Ráomlasz kezdetű vers utolsó mondatának egyszerűen nincs alanya. Vagy ha van — akkor meg minek? A Vissza az égbe leírásai viszont sokszor olyan aprólékosak, körülményesek, mintha Dante korában kellene megjeleníteni a poklot, illetve az embert és a természetet. Az előző versekhez képest néhol pontatlanok, majdhogynem pongyolák a Nyers ciklus darabjai. S nem vagyok benne biztos, hogy Tandori Dezső mondjuk húsz év múlva is képes lenne azonosulni az 1959 és 1967 között szerzett művek egy csoportjával, vagyis az első kötetének több darabjával. Például ezzel a résszel, ami —figyelembe véve, hogy nincs interpunkció, és még mást is — mégsem kölcsönöz jelentéstöbbletet a szavaknak: „Mintha magam helyett /téged hagynálak el/ aztán megbánva mégis /helyetted magamat/ eleven elzárkózásunkat megéri.” HALÁSZ GÉZA FERENC VÉGH AN TÁL ELSŐ DRÁMÁJÁNAK B E M U TAT ÓJA KECSKEMÉTEN a Sokszor leírták már, szükségtelen megismételni: a Kecskeméti Katona József Színház kötelességének érzi és bátran vállalja az új magyar dráma támogatását. Ezt a törekvést mind több siker kíséri. Ez aligha csupán szerencse dolga. Kudarcokon át vezetett idáig az út. A kudarcok tapasztalatai megtanították színházunkat arra, hogy a dráma kollektív műfaj. Kiváltképpen az az elsőműves szerzők esetében. Nem elég elfogadni a kezdő drámaírók műveit, hanem együtt kell működni velük a végső forma kialakításában. Ez hosszadalmas és fáradságos munka. És kölcsönös bizalom kell hozzá. A színház tisztelje az írót, hiszen az ő gondolatai nélkül ágáló bábuk a legjobb színészek is. Az író viszont tisztelje a színház szakembereinek tudását, hozzáértését, és véleményüket ne jogtalan beavatkozásnak, hanem megszívlelendő tanácsnak tekintse. A kecskeméti színházban a jelek szerint így fogják fel az új magyar dráma támogatását. Az utóbbi évek növekvő sikereinek ez az egyik oka. A másik pedig az, hogy több is az új dráma. Egyebek közt éppen azért, mert a színházak — s ebben a miénk úttörő szerepet vállalt — keresik, támogatják és szívesen színre viszik az új magyar drámákat. Mindezt el kellett mondani Végh Antal Holnap — vasárnap című művével kapcsolatban is, hiszen a szerző maga írja a műsorfüzetben, hogy évekig hurcolta a témát, mígnem Kecskemétre került a darab, s itt őszinte, korrekt légkörben láttak hozzá a végső megformáláshoz. A Holnap — vasárnap tisztes siker lett. Jó értelemben vett tisztes siker, mert nem tódult ugyan a közönség (ezt más prózai előadáson sem teszi), de nem lett anyagi, s még kevésbé erkölcsi bukás sem. A nézők érdeklődéssel és őszinte együttérzéssel fogadták a darabot. Azzal a tudattal távoztak, hogy győzött az igazság. A történet a hatvanas évek elején játszódik. Akkor, amikor a termelőszövetkezetek megerősítése végett százával küldtük a kádereket falura. Voltak köztük szakemberek és voltak olyanok, akiket csak kádereknek hittünk. A dotációs rendszer segíthetett csak a mezőgazdaságon és viszonylag rövid idő alatt valóban segített, de nagy kádertemető is volt egyben. Erről a korszakról szól a Holnap—vasárnap, s ennek is egészen kivételesen sötét zugáról. Valahol, egy isten háta mögötti faluban egy nyakukra ültetett cégéres gazember valóságos rémuralom alatt tartja a parasztokat. A tulajdon lányát — a tsz könyvelőjét is belerántja a visszaélésekbe, s mindenkit, 94
