Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - SZEMLE - Halász Géza Ferenc: Tandori Dezső: Töredék Hamletnek
Feltűnő, hogy ilyen kitűnő formaérzék s ennyi eredetiség mellett mennyi verseiben a reminiszcencia ritmusban, sorokban, hangulatban, sőt gondolatokban. íme néhány a feltűnőbbek közül: „Nincsenek határai, /csak részei vannak, részei” (Ady), „Tornyok, faluk elmúltukban is/forgolódó, csikorgó városok”, — „Lófejű” fejsze vicsorog, dühében a tőkét harapja.” (József Attila), „Amőba-országok tolulnak” (Juhász Ferenc). S mindez az Éjszaka című vers egyetlen oldalán. Nem lehet célunk, s nem is lenne méltányos végigbogarászni ilyen szempontból ezt a kötetet, hiszen kitűnő mestereket választott, akik messzire világítanak, csak azt kívántuk jelezni, hogy néha még jobban beléjük kapaszkodik a kelleténél. Pedig Ratkó nagyon is érzi, hogy merőben új világ az, amiben él. Más az anyaga, más az akusztikája is. Kibővültek és állandóan bővülnek a méretek, a szem messzebbre lát, s a versekben is szokatlan távoli képek kerülnek szorosan egymás mellé. Mert csak a merész szárnyalás hozhat újat. Nem céltalan persze. Összefogja: talán az alapélmény, talán a hangulat, talán a gondolat, de végül is mindegy, minek nevezzük. Fő, hogy a képek, metaforák, ritmusok, rímek mind ezt segítsék elő. Akkor lehet a vers szerteágazó, burjánzó, mint Juhász Ferencnél, vagy tömör, kimért, mint József Attilánál. Ratkó- hoz, úgy látszik, ez utóbbi áll közelebb. A Tél című verse például mindössze négyszer négy soros, de éppen a laza összefüggésű tömör képek, távoli párhuzamok rendkívül széles asszociális tablót nyújtanak. A tél a virággal játszó halál, de a hóban „csillagokat lép a cinke”, „a fa behúzná ágait, (akár az ijedt csiga./ Csak a gyökér nő — árva hit.” — Milyen észrevételenül, meglepetésszerűen bukkan föl ez a fogalom a versben: „árva hit”, s milyen jól használja ki a költő! Ráépíti a párhuzamot és csattanót: „N em vagyok én már gyerek; s az ember hova legyen hit nélkül? Tüzet teszek, várom, hogy meleg legyen.” A pontosan ülő, erőteljes rímek, amelyek közül a két „legyen” külső azonossága (mert jelentésükben, ha finoman is, különbözők) és a harmadik sor döccentő enjambement-ja sajátos módon kovácsolódnak egy félő-reménykedő hangulattá, emberi melegséggé. Úgy hisszük, ez az az út, amelyen Ratkó költészete elindult, s amely lehetőséget rejt magában. SERES JÓZSEF TANDORI DEZSŐ: TÖREDÉK HAMLETNEK — Nagy dolog egy kötet — mondja író barátjának kórházi, halálos ágyán Tomasó az Éjszaka című Antonioni-filmben. — Hát még jz első kötet! — fokozhatnánk a kijelentést, mivel bizonyos alapvető igazságokról hajlamosak vagyunk olykor megfeledkezni. Sok leendő pályakezdő könyvet előkészítő, „kötelező” publikáció jelenik meg folyamatosan az ,,ÉS”-ben, illetve az irodalmi folyóiratokban, A tavalyi Költészet Napja alkalmából napvilágot látott Első Ének című antológia ígérete' szinte kivétel nélkül készülődnek az összefogott, rendszerezett költői megnyilatkozásra. Közülük ez először Gutái Magdának sikerült (Zászló a hóban). Őt Tandori Dezső követte a sorban Töredék I lamletnek című első kötetével. Tandori Dezső a látszat ellenére nem kezdő költő. Harmincegy éves, s műfordítói gyakorlata, magyar —német szakos tanári végzettsége a'apozó elméleti és gyakorlati fölkészültséget sejtet. Mindez valamiféle poéta doctusi, fegyelmezett írísmódra, az előzmények tudatos felhasználására enged következtetni. S valóban, jellemző képalkotására, hogy a képzőművészeti jelképek — például a kör, a sík és a kúp — közismert asszociációs rendszerére hagyatkozik. S egyáltalán, mintha kamatoztatni akarná az irodalomtörténetnek azt a nagy tinulságát, hogy csak úgy érdemes jelentkezni, ha már felsejlettek egy összefüggő, szerves „életmű” kő 'vonalai. Tandori Dezsőnek sem érthető meg jónéhány verse — önmagában. Arról, ami t e t s z i k. Szimp; tikus a könyv igényessége. Annál is inkább, mert Tandori rögtön az első kötete összeállításánál tartani tudta magát egy már-már aszketizmust parancsoló mércéhez. Ez persze azt is jelenti, hogy volt miből válogatni. így sikerülhetett négy jól szerkesztett ciklust összeállítani: Egy part kövei, Kert, Macabre a mesterekért, Koan bel canto. Izgalmas, ahogy a múlt század polgárosodásának fogalmait, amelyek a költői nyelvben ma már közhellyé értéktelenedtek, újra értelmezi ts kifejezi. Verseiben egyáltalán nem találkozhatunk a szabadság, haza, szerelem szavakkal, nem írja le a neoszentimentalista m a g á n y, a konstruktivista t e r e intés, a szocialista realizmus alsóbb rétegeiben olyannyira honos közösség kifejezéseket. Pedig mindezekről több költemény is szól. (A mutatványosok búcsúja, Vissza az égbe, Két oltár, Te már fuldokolsz . . . , Elenged). Nem arról van szó, mintha Tandori könyve valamiféle robbanást jelentene az eddigi költői kifejezéskészletben. Nagyonis megférnek eszközei között a hagyományosabb „fogások”, mint az ellentét a Kert első strófájában, vagy például a fokozás: „...reménytelenséged /itt visszhangzik 93
