Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Két javaslat a Magyar Parasztfestők Múzeumának alapítására Kecskeméten - Moldován Domokos
7. Szeretem az életet. Féltem az életet. Beszélni kell. A költő nem várhatja amíg a föld cserepeire hull szét...” (Juhász Ferenc) Mi a költészet és a költő feladata? — kérdezik újra és újra minden korban. Fábry Zoltán szerint: „A költészet őrszerep. Amit véd, amit óv, amiért kiáll és kiált: az az ember.” Juhász Ferenc is többször vallott erről, s azt hirdette, hogy a költőnek lehetősége és költelessége élni hitével és reményével, mert ez jelenti egyben a hatalmát is. ,,A Költőnek hite van és reménye . . . Hite, hogy nem hal meg az Értelem . ..” Buda Ferenc is úgy érzi, hogy megmentheti magát mindig az Ember, az Emberiség, s erről szólnia kell, s ezért tennie kell mindig a költői szó erejével. Korunk a „csőretöltött nyugalom” kora, amikor az emberek „fürtös félelmekkel” teli töltik napjaikat. Buda is idézi a híres József Attila-vers motívumának megfelelően: „józanság, okos törvény, jöjj el!” (Könyörgés.) Igen, ő is azt szeretné, hogy a „rend fehér fala” táguljon, s korunk igazi okos törvényei, bölcs békéje és józansága hassa át hazánk minden napját. Buda Ferencre első versei és verskötete után felfigyeltek. „Érezzük, hogy választott költővel van dolgunk ... ez a kötet az utóbbi évek induló költészetében az egyik legjelentősebb hangot szólaltatta meg.” (Nádor Tamás, Új írás. 1963.) „A Füvek példájának összteljesítménye, mely számos egy-, de többkötetes kortársa fölé is emeli, bizonyítani látszik ítéletünket.” (Horgas Béla, Kortárs, 1964.) Kiss Ferenc jeles irodalomtörténész a Tiszta szigorúság c. antológiáról írva valóban sokat ígérőnek tartja „a vasszegek élességével belémetsző kínok felett „úrrá levő Buda Ferencet. (Kortárs, 1964.) — Úgy érezzük, hogy Buda költészete azóta tovább mélyült, s a Juhász Ferenc, Nagy László utáni magyar költőnemzedék egyik legmarkánsabb egyénisége lett, kinek lírájában szerencsésen forrt össze a népi- ség modernebb látással, ízes magyarsága meleg emberséggel. 1966-ban a nemzetközi költőtalálkozókor Budapesten Árion példáját emlegették, ki Hérodotosz szerint a költő egyetlen „fegyverével”, a lanttal áílt ki a hajó orrába a támadó kalózokkal szemben. Nem tehetett mást. Énekelt. Bízott a költészet erejében. Mi pedig azt hisszük, hogy Buda Ferenc az Arionok közül való. Olyan költő, aki Arionhoz hasonlóan hisz az Emberben, az Emberiségben, a Költészet hatalmában. KÉT JAVASLAT A MAGYAR PAR A S Z T F E S T Ő K MÚZEUMÁNAK ALAPÍTÁSÁRA KECSKEMÉTEN JUűLdmuin rOeniűkfls Idén éppen negyvenöt esztendeje, hogy az első magyar parasztfestő, az uszodi Benedek Péter képeiből kiállítás nyílt. Az első két budapesti kiállítást követte Bécs, majd ismét Budapest, Amszterdam, Linz, Cegléd, Pozsony, Székesfehérvár, Kecskemét. A festő helyzete elismeréssel fogadott önálló, vagy „csoportos” kiállításai ellenére sem sokat változott. Uszódot elöntötte a Duna, házuk összedőlt, így húsz éve Cegléd legutolsó „oncsa” házában lakik. Villanya ma sincs, akár negyven esztendővel ezelőtt. Magyarországon a még élő parasztfestő társai hasonló vagy még rosszabb helyzetben vannak, — gondolok itt például Süli Andrásra, akinek 71 esztendős korában rendezhettem meg Szegeden első gyűjteményes kiállítását 35 esztendővel ezelőtt festett képeiből — noha műveik páratlan értékét ma már mind a néprajztudomány, mind pedig a művészettörténet felismerte. Több éve foglalkozom a magyar parasztfestészet kutatásával. A Magyarországon élők közül — a legismertebbeket sorolva — Benedek Pétert, Süli Andrást, Vankóné Dudás Júliát, azonkívül Erdélyben és Kalotaszegen, Torockón és a Felvidéken élőket is több éve ismerem. 1966 májusa óta kiállításokat is rendeztem az elhaltak — Káplár Miklós, Győri Elek, Gajdos János — műveivel kiegészítve, azok hozzátartozóinak segítségével. Rendszeres gyűjtéseimet, kutatásaimat — lehetőségeimhez mérten — megpróbálom a legkorszerűbb eszközök segítségével rögzíteni (fotó, magnó, film). Ez természetesen — mindennemű segítség nélkül elég költséges dolog számomra, ugyanakkor égetően sürgősnek tartom, mivel a képeket többnyire kocsmapadláson, pincében, ház külső falán stb. találtam, s a néhány magántulajdonban levő festmény kivételével legnagyobb részük leírhatatlan körülmények között van még ma is. Az elmúlt években úgy az élő, mint a halott festők szülőfaluiban, rokonainál jártam (Palócföld, Felvidék, Tiszántúl, Dunántúl, Erdély). 78
