Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Házikolbász vagy piros zokni?

Sz. Feri: - Sz. Sanyi: (N e v e t é

G. Sanyi: - V. Laci: - Sz. Feri: - B. Sanyi: - Sz. Feri: - V. Laci: Gulyás:

Sz. Feri: - V. Laci: Sz. Feri: - Gulyás:

B. Sanyi: - Sz. Feri: Cserépk.: Sz. Feri: - Cserépk.: - Szabó F.: - V. Laci: Sz. Feri: V. Laci: T. Pista: Sz. Feri: V. Laci:

Sz. Feri:

(N e v e t é

Sz. Sanyi: V. Laci:

Sz. Feri:

V. Laci:

Sz. Sanyi:

Cserépk.: Sz. Sanyi:

Cserépk.: Sz. Sanyi: Sz. Feri:

V. Laci:

Sz. Feri: Cserépk.:

V. Laci: Sz. Sanyi: - V. Laci: (N e v e t é

— Mese nem volt, komám.

— Te zetoros vagy, mért hajtol lovat?

s.)

— Ha azt mondja az elnök, hogy két napig most lovat hajtasz, akkor lovat hajtasz.

— Keresni kell! . . . Azt mondták, ha nem, akkor menjek haza!

— Mindegy, én nem szólok meg senkit. Odamegy mindenki, ahová akar.

— így van.

— Na, akkor elmész, Laci, vagy nem mész el?

— Most még nem, majd csak januárban.

— Már vagy két hónapja mennek Jenővel.

— Már mehetnél, testvér, én engedlek.

— A munkahely meg is van, komám.

— Na ... ne butáskodj már? . . . Tényleg?

— Le van tartatva.

— Te elfelejted, hogy van jó oldala is, meg rossz oldala is a munkának.

— Tudod, ez úgy szokott lenni, hogy egy-két hétig „aj, tudjátok, milyen jó helyem van?” . . . Harmadik hónapban meg már azt mondják, „a fene ott enné meg, ahol van”.

— Mert ott nem úgy van, hogy visszapofázik az elnöknek! . . . Próbáljon ott egy művezetőnek visszapofázni!

— Á, rögtön agyonvágja!

— Ha egy hónapban ötször-hatszor késik . . .

— Lacikám, ott nem lehet bedöcögni félnyolckor.

— Tudom én.

— És nem lehet hamarabb eldöcögni! . .. Ott ha azt mondják, hogy hat órakor kezdődik a munkaidő, háromnegyed háromig ott kell lenni, testvér.

— Tudom én, jártam én a gépállomásra.

— Megmondom én, Laciéknál mi a probléma! Szolnokon meglátták a kirakatban azt a piros zoknit . . .

— Nem arról van szó! . . . Hadd menjen, próbáljon! ... Én is megpróbáltam, kérlek szépen . . . Sőt, a pártbizottságon is voltam, hogy engedjenek ki, aztán csak visszasírtam magam. Pedig kenyér volt a kezemben.

— Milyen kenyér volt a kezedben?

— Rucazsíros kenyér!

s-)

— Hány éves vagy? . . . Tizenhat?

— Tizennyolc!

— Hol vagy te még tizennyolc?-Tizennyolc leszek, na!-Tizenhét éves tinédzser, ugye, elment Szolnokra, nyár volt, minden, a Tisza-parton ott sétált a sok lány . . .

— A bokrok alja népes volt! . . .-...„Hű, komám, gyerünk ide!... Szajolban dolgozunk, busszal bejárunk Szolnokra, fogunk jó nőket, ez, az, minden . . .

— Felvisszük a lakásra!

— Állítom, hogy így volt!

— Mindegy, na! . . . Megkapod az 1400 forintodat, abból vond le a lakbért, a kaját, villamost, buszt, a hazautazást... Mi marad neked a szórakozásra? . . .

— Meg lehet abból élni!

— Nem azért mondom, hogy lebeszéljelek, én elengedlek, testvér!

— Itt van Barabás Zoli ... Ő is hazajár minden héten, vagy minden második héten. Hazajár a bátyja is. Egyik héten egyik van itthon, másik héten a másik ... De mind a kettő, mikor megyen visszafelé, visz két olyan nagy táska cuccot. . .

— Hát ezt mi nem tudjuk megcsinálni?. . . Egyik héten a komám, másik héten jövök én . . . -Akkor mi értelme van, hogy dolgozol, ha a szüleid tartanak el?

— Hát azzal nem tartanak el, hogy egy kis szalonnát, ezt, azt. . .

s-)

70