Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Házikolbász vagy piros zokni?
Űíám TAho,' Hazai tükör HÁZIKOLBÁSZ VAGY PIROS ZOKNI? „Én világosan megmondom. Városon három évig voltam. Én a várost ki nem állom. Az ember még az úton se ott megy át, ahol akar. Nem tetszik a város. Falun nyugodtabb az élet.” „Kilenc hónapot húztam le a Vízműveknél . . . Mikor, uram? Hatvannégy januárjában mentem, októberben hagytam ott. Én tiszta szívemből beszélek, megmondom az őszintét: gané munka volt, pedig motort kezeltem, kompresszort. Robbantaná fel az isten, már azt mondtam utoljára. Éjjel kettőkor jöttek a szállóba, hogy gyerünk kifelé, vízcsattanás van. Mese nem volt, menni kellett, ásni a gödröt, ha kinyomta a víz a földet. Ezerhétszázért kubikoltam annyit, hogy . . . Hazulról mindig tele szatyorral mentem vissza, mégis, a jóistenit, elment a fele fizetésem . . . Oda volt mindig ... A fene ott egye meg Pestet, ahol van. Mezőgazdasági Kiállításkor felmegyek, máskor a tájára se.” A harmadik nyilatkozat majdnem novella: „Hatvannégy januárjában megharagudtam a tsz-re. Hát, mondom, én nem dolgozok itt, nem fizetnek, meg minden, na, elmegyek Debrecenbe. Édesanyámék mondták, hogy ne menjek. Megyek, nem érdekel semmi, megyek ... A Gördülőcsapágy-gyárba vettek fel segédmunkásnak öthúszas órabérrel. Kivettem egy szobát, azért fizettem háromszázat. Volt benne egy ágy, egy kicsi asztal, egy cserépkályha, egy asztal, egy szék, kancsó, pohár. Irtó hideg volt... Mikor elmentem hazulról, vittem magammal egy bőröndöt. Abban volt egy szál házi kolbász, aztán volt benne két kilónyi szalonna ... A munkahelyet szerettem, annyira nem volt megerőltető. A kovácsüzemben dolgoztam, s azt mondták, lehet tanulni majd idővel szakmát, meg mit tudom én mit. . . Na, lehet reggelizni. Nem vittem be semmit. Járt a büfé, megvettem egy fél liter tejet, öt kiflit, egy 5,10-es konzervet, 10 forint. A srácok, segédmunkások voltak azok is, ketten megvettek egy fél liter tejet, meg három kiflit. Már az utolját nem bírták megenni, mert jól laktak, én meg, mikor megettem a konzervet, a fél liter tejet meg az öt kiflit még éhes voltam. De nem mertem többet venni, mert mondom, akkor nem lesz pénzem . . . Megvolt. Letelt a munkaidő mentem hazafelé, Hát, mondom, sétálok egyet. Kis aktatáska a hónom alatt, mint valami úri ember. Bementem egy üzletbe, zöldségesbe, megvettem egy kiló almát, másik üzletben egy kiló kenyeret. Tíz forint oda volt megint. . . Volt egy kétliteres lábosom, a rezsóra felteszem, mondom, aprítok bele egy kis kolbászt, megvacsorázok. És hát a két literes lábost televágtam kis, rövid kolbászokkal. Egy kis szalonnát vágtam alá, na, zsírban megsült, egy ültő helyemben megettem. Egy nap megettem vagy 30—40 forintot. Akkor még egy moziba nem voltam, egy pohár sört nem ittam, semmit se. Ez így ment vagy 3—4 napig. Hej, mondom, Sanyi, itt bajok lesznek! . . . Gondoltam, az se üzlet, hogy itthonról minden héten, ha hazajövök szombaton, egy bőrönd cuccot vigyek magammal. Otthon nem győznek annyit termelni a háztájiba, amennyit én elhordok . . . Meg az a hideg, az a magány! . . . Reggel, mikor felkeltem, oda volt készítve minden, csak úgy buktam bele, mentem a villamoshoz, csüngöttem, a kezem majd lefagyott, mire beértem . . . Akkor szaladás be, öltözni át, nyomás melózni. Nem is volt olyan ismerősöm, akivel barátkozhattam volna. Az az egy hét engem annyira megviselt. . . Sanyi, mondom, jobb lesz, ha mész hazafelé. így aztán hazajöttem, vissza a tsz-be.” Negyediknek egy lány beszél: „1965-ben előbb kiruccanásképpen mentem Pestre, azután ott maradtam. Április elején munkába álltam a budapesti Közértnél, az erzsébetinél, a húszkerületben. Nagyon jól éreztem magam máskülönben a munkahelyen, szerettek, aztán messze se volt. Nagynénémnél voltam, albérletet nem kellett fizetni. Mint hatórásnak 500 forint volt a keresetem, de kijöttem belőle. Meg anyuék is segítettek csomaggal, minden. Ha hazajöttem, pénzt adtak, meg küldtek még . . . Aztán nagyon kedves volt a főnöknőm, elvitt a Stadionba, egy büfébe dolgozni, és ott kétszer annyit kerestem majdnem, mint a Közértben, így összejött a pénz. . . Akkor lett apu beteg, ott idegeskedtem, nem volt nyugtom, elszántam újra magam, hogy visszajövök és idehaza valahol elhelyezkedem, vagy a kereskedelmi szakmában, vagy más téren. Anyu is beteges, gondoltam, ha itthon dolgozok, csak jobban tudok segíteni vagy valami .. . Először olyan . . . érdekes volt. Míg odavoltam, megszoktam az ottani környezetet. 5* 67
