Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - ÉLŐ MÚLT - Sebestyén Erzsébet: Petőfi István kiadatlan levelei
ni, s az emberség érdekében vállalt kötelességeit könnyebb teljesíteni.’’ De egyéniségének legerősebb bázisa az a lelkierő volt, mellyel a személye körüli hullámokat fogadta. (Ezt édesapám nagyon sokszor emlegette.) Nem tetszelgett az újságok-adta „mártír” címben, nem szállt hírlapi vitába a rosszakarattal, amely őt „nagybirtokosnak” nevezte. Elviselte, amit a sors adott és elvett, és csendben maradt. A méltatlan hántásokról sohasem beszélt a világ előtt, de ezek a levelek híven őrzik nyomukat, eza bizalom volt a legmegtisztelőbb édesapám részére idős barátjáról.) Petőfi Istvánnak szangvinikus temperamentuma volt, és mégis, a bántalmak között úgy érezte, igaz testvéri szeretete azt diktálta, hogy neki csendben kell maradnia, hogy az a Másik — a halhatatlan testvér — annál jobban ragyoghasson. Sebestyén Dávid Petőfi István kézírása V 51
