Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - HORIZONT - Bognár András: Ember járt a Holdon!
extaticumban. Voltaire a Micormégasban egy Sirius-lakóval találkozik a Földön, aki miután beutazta a Tejutat és néhány csillagot, leérkezik a Saturnusra, a Jupiterre, majd a Marsra és végül arra a kis sárgöröngyre, amelyet mi Földnek nevezünk... (Ugyanakkor nem szabad felednünk, hogy Voltaire Newton leglelkesebb híve az európai kontinensen: ő fordította a Principia-t franciára!) J. Verne és H. G.Wells művei közismertek. És ma — a Naprendszer meghódításának a kezdeti szakaszában — a tudományos fantasztikus irodalom divat: már a televízió képernyőjén és a mozikban is megjelent. A költők közül érdemes Dantét idézni, aki körülnézett a Holdon, majd a távolabbi egekbe utazott, és végül visszanézett a megjárt körökre. A Holdat ilyennek látta: „Úgy volt ott, mintha ránk felleg borulna, tömör, kemény, csupa fény, síma, kába, mint gyémánt, ha a napverés behullja. Az Örök Gyöngy így fogadott magába miként a víz a fénysugárt fogadja anélkül, hogy megtörne simasága.” (Paradicsom. II., 31—36.) Az út vége előtt „ — szólt hölgyem: Nézz le, mekkora világot gurítottam a lábaid alá már; így visszanéztem a megjárt körökbe, mind a hét körbe; s láttam ezt a Földet: kacagva néztem a csúf .csöppnyi rögre, s ki javaira legkevésbé törtet, legtöbbre tartom; s aki Másra gondol, azt úgy tekintem, mint valódi bölcset. Láttam Latóna lányát, ama folttól menten, mely miatt (láttad, hogy csalón-é?) rittkább-sűrűbb szőttesnek néztem olykor.” (Paradicsom. XXII. 127—141.) Mégis a Föld az otthon: „Látszott a Kis Gömb — gőgje szíveinknek — amint az örök ikrekkel forogtam; hegy-völgyein szemeim égve csüngtek,” (Paradicsom, XXII. 131—133.) Nem tudom megállni, hogy ne idézzem azokat a sorokat, amelyek az űr-anyahajó és a holdkomp (nemsokára talán több holdkomp) viszonyát és a holdkomp utasainak a hangulatát oly találóan tükrözik: „Óh ti, kik apró csónakokban ültök, s figyelni vágyva édes énekekre hajóm után, mely zengve száll, röpültök, jobb lesz, ha visszatértek révetekbe! Ne szánjatok ki! mert majd elveszítvén tán engem, elmaradtok tévelyegve ....” (Paradicsom, II, 1—6.) 103
