Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - ÉLŐ MÚLT - Gál István: Kodály-emlékek
Arrvkor az Apollót meg'ndftottam, természetes eszményünkként állt előttünk Kodály és Bartók. Fölkértem Bóka Lászlót, írjon hozzájuk ódát. Ezt hódo'atunk és csodálatunk kifejezéséül a II. kötet élén közöltem: Magyarország dicsérete — Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak — 1. Karok és rendek. Micsoda bőségből telt itt latin metrumokra, kényelmesen skandálva lejteni: hogy így is lehet magyarul vigadni s a nótát sem kell elfelejteni. Zárt formák gőgje: új Horatius, de Berzsenyink kemény erkölcsei, — „Hervadó színnel rogyok a Halálnak ...” így fordította Sapphot Kölcsey. Micsoda bőség és „görög szegénység”, görög álmok nyomában hogy keressék fajtánk javát e bajuszos Apollók, daloltak, karban, rendben: a nemesség. 2. Pórnép. Kiknek se dicsőség, se hatalom nem jutott lelkűk is zavarva úgy zendül, mint a bomlott cimbalom: visszhang egy régesrégi dalra. Furcsa dal: törők síposok skáláján és urak dalán nőtt nóta; ezer múlt, idő mit egybemosott, messziről, de más ízzel zeng azóta. Hajdani kegyes síró énekek, kópjás daliák riadója — ma már a rögbe törmölt életet zsendíti és csak jó zengése ója. Néha fellobban nemes zengzetes hangja, — síró hang a megpattant húrban — hódoló Akadémiát keres, mint Arany János Tekintetes Urban. Mert meghódolnak Akadémiák és fényes Társaságok dalra kelnek, ha vándorútja végén két diák eldúdolja, hogy ők mit énekelnek, kiknek se dicsőség, se hatalom nem jutott, s lelkűk is zavarva úgy zendül. mint a bomlott cimbalom: visszhang egy réges-régi dalra. A III. kötetben Révész András magvas méltatását közöltem „Kodály Zoltán munkája” címmel. Az ifjonti lelkesedéssel megírt dicsőítés a nagy mester iránti mélységes rajongásunkat tükrözi: „A külföld megmutatta azt, hogy nem kell magyarnak és húsz esztendősnek ienni ahhoz, hogy meg lehessen érteni — Az új magyar zenéből egy más, mélyebb gyökerű elhasználatlan magyarság szűzi, tiszta levegője árad, olyan mint a székely fenyveseké, amelyek közé szorultan megmaradt valami egy valamikor országot átfogó monumentális erejű életáradatból egy sokrétű mélyen tragikus világmagyarság benne az egykori országszerzők öntudata és a jelen nyomorúságnak szembeszegezett élniakarás vad energiája! 47
