Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - Pap Károlyné: József Attila és Pap Károly
kávéház, kifőzés, barátok és Hatvány. Hatványtól kap annyit, ami éppen elég ahhoz, hogy sohse lakjon jól. így mondta, s énnekem ez úgy tetszett, hogy nagyot nevettem rajta. Nagysokára megjött Kari. Nagyon megörültek, láttam, hogy őszintén szeretik egymást. — Idefigyelj — kezdte Attila, miközben Kari nekiült ai ebédnek. — Idehallgass. Most eljössz velem a Hatványhoz, tetszik neki az Írásod, közénk fogsz tartozni, ahhoz a társasághoz, akik oda feljárnak hozzá. Egyszer csak ijedten kaptam a fejemhez: — Gyerekek! A Kari nem mehet Hatványhoz! Nem emlékszel, Kari,— fordu'tam a férjem felé — mit mondott nekünk Basch Lóránt? Hogy vagy ő, vagy Hatvány? Tyűű! Ezek ellenségek! S ha Kari Hatványhoz pártol, akkor vége a Baumgarten segélynek! No, most mit tegyünk? Attila erősen megdöbbent. — Eh mit! — mondta Kari — mit törődöm én ezekkel az ostobaságokkal?! — Nem, nem! — válaszolt Attila komoran, leszegzett fejjel, (nini, gondoltam hirtelen, mintha Petőfire hasonlítana!) Semmiképpen nem jössz most már. Feleségednek igaza van. Mint ahogy én nem tartozhatok Basch kompániájába, úgy te a Hatványéba nem. Koldusok vagyunk, kutyák, koncon élünk. — A könyved hogy megy? — kérdezte Kari. — A könyvem? Úgy mint a tiéd. Te mit kaptál érte? —> Kétszáz példányt! — kiáltottam közbe mérgesen — kétszáz példányt adott Gellért Oszkár, hogy adj am el őket. Nemsokára ezután ismét eljött hozzánk Attila. Akkoriban is, mint mindig, sokat szenvedtem az emberek gőgjétől, s így senki a világon nem örült úgy egy-egy váratlan, meg nem beszélt látogatásnak, mint én. Kora délután volt. Kari már elment „füstölni és füstölögni”, mert itt állt készen új regénye, A nyolcadik stáció, s nem volt rá kapható, hogy kiadóhoz vigye. A Nyugat leközölte ugyan folytatásokban, de ma már nem emlékszem, miért nem adta ki könyv alakban is. A gazdasági válság akkoriban tetőpontján állott. Én állás nélkül. Nyomorogtunk. Mint mondom, kora délután volt. Éppen a konyhapadlót mostam föl. Halk kopogás után belépett József Attila. Elmosolyodott. Csodálatos, milyen nagy ellentétben állott csúnya bajusza szép mosolyával. A bajusz öregítette, a mosolya fiatalította. Ilyenkor egészen diákosnak tűnt. Leült, szokásos mozdulatával: valahogy összébb szorult a hokedlin, mintha még a hokedlit sem akarná egészen lefoglalni. Nem is tessékeltem a hideg szobába, nagyon jó volt így a meleg, barátságos konyhában. Most már nem is kínáltam, hanem szó nélkül fogtam hozzá a rántottasütésnek, friss kenyér is akadt, tiszta pohár víz is. ő sem komédiázott, hogy így, vagy úgy, hanem leült az asztal mellé és jóízűen evett. Evés közben sokszor és aprókat kortyolgatott. A kis rántottához sok kenyeret evett. Aztán megkérdezte: — Mi van az új regénnyel? — Semmi — feleltem komoran — itt fekszik. — Akkor jó, akkor jó. — Miért? — Idefigyeljen. — S egy újságot vett ki a zsebéből. — A Révai Testvérek regénypályazatot hirdetnek. Itt van. Magánál hagyom. Vigye el nekik a regényt. — Én ... nem merem .. .Kari tudta nélkül ... — Eh, ne legyen gyáva. Éhen akarnak felfordulni? Meg aztán ... ide figyeljen ... ne szóljon senkinek róla... Én majd eligazítom a dolgot... Csak vigye. Ígérje meg. Megígértem. Elvittem. Egy nap egészen szokatlanul korán tér haza Kari. A szokottnál is sápadtabban. Kezében egy lap. — Mit tettél, mondd!? — így kezdte, amint bezárult mögötte az ajtó. — Mit tettél velem? Nézd, ezt nézd, az egész világ röhögni fog rajtam! S kezembe nyomott valami újságot. Nem tudom egészen bizonyosan, melyiket az akkoriban dívó sok hetilap közül. Benne óriási címlap, alatta egyoldalas cikk, vastag betűkkel nyomva: József Attila aláírásával. A cikkben pedig az áll, hogy hát József Attila tudomást szerzett arról,miszerint Pap Károly is részt vesz a Révai féle regénypályázaton, és így egészen természetes, hogy azt csak Pap Károly nyerheti meg. Ő, mármint József Attila nem is engedné tovább vinni ezt a folyamatot, hanem azonnal kiadná Papnak a pályadíjat. Éppen eléggé megfelelő helyre kerülne. így a cikk. Kari pedig: 44
