Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 4. szám - HAZAI TÜKÖR - Nagy Piroska: Halasi cigányok között

nagyobb méretű nyilvános illemhelyet építtetett a telepre, azonban ezeket nem tartották tisztán, így használhatatlanná váltak. Azóta a tetőt és a falakat is széthordták.

Ilyen körülmények között Dr. Kálmán Józsefnek hatalmas erőfeszítésbe, a Városi Tanácsnak pedig rengeteg pénzbe kerül, hogy a várost megóvják a járványoktól, amit a Harangos telep léte jelent számukra. Fürdető és fertőtlenítő házat építettek, orvosi rendelőt kapott a telep, ahol minden héten egy napig folyik orvosi ellenőrzés. Az orvos is mentegetőzéssel kezdi:

— Ne tessék gondolni, hogy az orvosi ellátás is ilyen gettószerűen történik, a kerületi SZTK rendelőket akarjuk némileg tehermentesíteni. Ugyanis mindent elkövettünk, hogy rászoktassuk a cigánylakosságot az orvosi és a gyógyszerellátásra. Sajnos, nagyon is rászoktak. Némelyik úgy eszi az orvosságot, mint a cukrot. S ha télen van egy beteg, azt heten-nyolcan kísérik, hogy melegedjenek a várószobában. Két nagy csoportra osztható a betegségek okozója: egyik az egyoldalú táplálkozás. Csak fehér kenyeret esznek, barnát nem. Főzeléket, friss salátákat egyáltalán nem fogyasztanak, húst keveset. A gyerekek száját fehér kenyérrel tömik be, azt tartják, ettől lakik jól leghamarabb. Már az anya egyoldalú táplálkozását is megsínyli a csecsemő, sok a koraszülés. A koraszülöttet addig nem adhatja vissza a kórház, míg el nem éri a normális súllyal született gyermek súlyát. Azt ugyan el is éri, de szellemi fejlődésben visszamarad, a korai születést az idegrendszer legtöbb esetben megsínyli. így aztán minden koraszülött cigánycsecsemő ötvenezer forintba kerül az államnak, végül pedig ahhoz a helyzethez vezet, mint itt Kiskunhalason is, hogy a gyermekotthonok teli vannak szellemi fejlődésben visszamaradt cigánygyerekekkel.

(A riporter hozzáteheti: a többi állami gyermekotthon is. És mivel ezek a szerencsétlenek nincsenek elkülönítve az egészséges gyermekektől, jelenlétük súlyos problémát jelent, hiszen időnként idegrohamot kapnak, megtámadják a nevelőket, az ajtót tokostól döntik ki, gyakran megszöknek, idegállapotuk miatt munkára sem nevelhetők. Amikor emberségesen akarjuk vizsgálni ezeket a problémákat, ezt sem lehet elhallgatni.)

— A telepen tartott egészségügyi előadások főként a tisztaságra, helyes táplálkozásra vonatkoznak. A cigányasszonyokkal egyszerűen nem lehet nemi kérdésekről beszélni. A családi élet, a szerelem az valami szent dolog náluk, abba idegen nem avatkozhat. A születésszabályozást nem igénylik, igen kis százalékuk ismeri — azonban a családi segély miatt egyenesen ragaszkodnak a sok gyermekhez. Sajnos, a családi segélyt legtöbben nem a gyermekekre fordítják, a férfiak elisszák, a nők elkártyázzák. A férfiak többsége állandó munkaviszonyban áll, sok kiváló munkaerő is van közöttük, a nők azonban még nagy visszahúzó erőt jelentenek a Harangos telepen. Nincs szellemi igényük, nem akarnak rendet, tisztaságot tartani. A betegségek másik okozója a hiányos öltözködés. A harminc évet betöltött cigány a sok meghűlés miatt már tüdőtágulásban szenved, aztán jön az asztma. A telepen az átlagos életkor 40 év. Az öregasszony is ritka, de idős férfi egyáltalán nincs közöttük. Időnként hihetetlenül nagy munkateljesítményekre képesek, pl. vályogvetés idején nyáron. Ilyenkor még a nők is dolgoznak, s egy-egy család megkeres 30—40 ezer forintot. Aztán dínom-dánom, s mire beköszönt a tél, már a szociális osztályt ostromolják segélyért. Megfigyeltem, ahol boldogul a család, az asszonynak köszönhető, akkor is, ha nem dolgozik, de beosztja a férje keresetét, nem kártyázza el. Ezek képesek a maguk erejéből is kiköltözni a telepről. Pl. az egyik gyűlésen mellettem ült egy okos, ügyes cigányasszony, Répásiné, akinek a férje kissé italos állapotban zavarta a gyűlést. Mondom az asszonynak: „Maga olyan szép rendet tart a családban, hát miért engedi, hogy a férje illetlenül viselkedjék?” Répásiné a sok szoknya ráncai közül előhúz egy kétes tisztaságú vászonzacskót, mutatja. Volt benne vagy háromezer forint. „Nézze doktor úr, ezt az én emberem kereste, mind ideadja, én meg összegyűjtöm a gyerekeknek ruhára, bútorra, hát ne adjak én ebből vissza annyit, hogy hetente megigyék két pohár sört?” Nos, ha ma még a látogatóra döbbenetes hatással is van a Harangos telep, én aki gyermekkorom óta ismerem, fel tudom mérni a változást. Persze ez a változás nem olyan, mint ahogyan szeretnénk. Az én gyermekkoromban még putri sem volt itt, földkunyhó sem, egy sátortábort ölelt körül a Harangos tó. Vad téli hóviharban mindig azon törtem a fejem, hogyan élnek benne azok a szerencsétlenek? Szeretném megérni, míg felszámoljuk a Harangos telepet.

Ezek után azt kutattam, hogyan élnek azok, akik már kiköltöztek a telepről? A tanács kimutatása szerint ezek száma 378 fő. Nos, mindenekelőtt a nem cigány lakosság ellenállását, ellenszenvét kellett legyőzni, hiszen minden erejükkel tiltakoztak az ellen, hogy cigánycsaládok költözzenek be az utcába. Nem volt egészen alaptalan a félelmük, hiszen köztudott, hogy a városban előforduló bűnesetek 11 százalékát telepi lakos követte el, a szabálysértési ügyek 30 százaléka is a telepi lakosságot érinti. Azonban legelőször is a legdolgosabbak, leghaladóbbak hagyták el a telepet. A művelődési ház igazgatója évekkel ezelőtt akart belőlük egy cigány népi együttest verbuválni, s kereken megtagadták a részvételt. Azt felelték: „Nem fogunk cigányul énekelni, nem járunk cigánytáncot, azt is el akarjuk felejteni, hogy cigányok vagyunk.”

Nos, ezek már nem lopták meg szomszédaikat. Azonban a nomád életből nem lehet olyan hamar kivetkőzni. A szomszédok megfigyelték, hogy jó időben inkább az udvar közepén tanyáznak, hevernek, mint a házban, vagy egyenesen az utca közepén ülnek. Hiába volt tiszta a szobájuk a szomszédok nem engedték cigánygyerekkel játszani a kicsinyeiket, kiközösítették őket. így ezek a dolgozó cigányok is visszajárnak látogatóba minden vasárnap a Harangos telepre, a rokonok közé.

54