Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 4. szám - Kunszabó Ferenc: Békaügetés (novella)
Aztán, már nem tudnám megmondani, hogy melyikeink, apró mozdulatot tett, mint a kakasok, mikor farkasszem-nézés után vissza akarnak vonulni — s egyszerre nevettük el magunkat... És akkor úgy éreztem, annyi év után ismét közelebb kerültünk egymáshoz. De ő, még mindig göcögve, váratlanul azt kérdezte: — Tulajdonképpen hogy lettél te kulák? Sötét szorongás lepett el: majdnem rászedett ezzel az emlékező el lágy ulással! Nézett rám, lassan el komolyodott és felém mozdult: — No nem! Nem játszom meg magam! Természetesen tudtam arról, hogy listára fognak tenni, sőt: helyeseltem. De ezzel már csak a tényeket regisztráltuk: a homokos hét holdadon annyi jövedelmed volt, mint másik három felsővárosi nagygazdának — az igaziak közül. Úgy értem: miért tetted magad kulákká? Hiszen ismerted a rendeleteket. A három ember körti Iái It a járdán, és hahotázni kezdett. Részegek voltak. Akkor én fölálltam, szememből kitöröltem a verítéket, visszamentem Kovács Károlyhoz, újra leguggoltam: „Én már így is kibírom addig, míg maga lesz a diktátor!” Visszaültem, rágyújtottam: — Emlékszel te a Kováccsal való ötvenegyes afféromra?. . . Mikor békaügetésben hajtott az utcán? — Ja!.. . Emlékszem. Nahát, az az ember egy barom volt. Megindította a szervezőit, de előttük futott a hír, hogy a tanár urat megint megegzecíroztatták! — És senki sem lépett be. — Alig néhányan ... — Elmosolyodott. — Ezt legalább egyformán értékeljük. Erre iszunk egyet, jó? — Felállt, a táskájából üveget vett elő. — Kisüsti. Megfelel? — Nekem is olyan van otthon. Letettem a poharat: — Most is lékre futhattok. — Most?! — Kimeresztette a szemét. — Most. Órák óta itt ülök, a szervezőid meg nyözgetik a Gazdasort. Az emberek azt gondolhatják magukban: Lefogták Verseget, hogy mi megijedjünk. — Rémképek! — fortyant föl. — Senki sem fogott le! Még azokban az években sem fogtunk le! Meredtünk egymásra, aztán kiittam a poharat: — Mondd, emlékszel még, hogy a parancsnokká jelölésed, és az én helyettesi kinevezésem között mennyi idő telt el? — Már nem tudom. De néhány hét biztosan. — Három hét és négy nap, pontosan! ... Ha emlékszel, én az első foglalkozáson ajánlottam egy játékot, aminek te lettél volna a céltáblája, de észrevetted, és sértődötten elmentél. Utána pedig csak a kötelező foglalkozásokon voltál együtt az osztállyal. Én viszont mindig velük tartottam. Játékban, tréfában, utcán és folyóparton! S tudod, miért? Féltem magunkrahagyni őket, hogy akkor nem kérik a parancsnokká kinevezésemet, amit különben az első nap megígértettem velük! Szótlanul nézett rám, aztán behívta Kovácsot, és jelentést kért tőle. A diszpécser a füléhez hajolt, de ő elrántotta a fejét: — Ne seppegjen nekem, a betyár hétszentségit, tán baptista gyülekezetben vagyunk?! ... Mi van? Jöttek már vissza emberek? — Még nem, Keresztes elvtárs. — Egy sem?! — Egy sem. A parancsnok feltelepedett az asztalra és magába merült. — Marhaság! — csapott aztán a levegőbe. — Ernő! Ki kell menned ! Menj ki, mutasd meg magad! 8
