Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 4. szám - Kunszabó Ferenc: Békaügetés (novella)
Mikor a fekáliás lajttal az utcán hajtottam, eg/szer szembejött velem. Régi gimnazista társam volt, de akkor már nem köszönt. Csak gúnyosan mosolygott, köpött, és félrefordította a fejét — másik ősszel aztán rettentően fel volt háborodva. Ő tért magához először. Felállt, széles mosollyal közeledett, minthacsak tegnap játszottunk volna utoljára ipi-apacsot: — Nahát, micsoda meglepetés! Parancsolj, foglalj helyet! — Cigarettával kínált. — Mi szél hozott erre? Nagyot szippantottam: — Te vagy itt a parancsnok? Hátradőlt: — Talán tudod, hogy már régebben a megyén dolgozom, de most, az itthoniak határozott kérésére . . . Fapofával bámultam. Aprót nevetett: — Hát igen, mostmár elárulhatom: megszervezzük nektek a szocializmust! — Rápaskolt a térdemre: — Meglepetés, mi?! Múlt év október végén jöttek először hozzám a gazdasoriak: a vidék legtetősebb, évtizedek óta legéletrevalóbb községében megjelentek a téesz-szervezők. Nem teljes hadrendben, inkább egy kisebb csoport, tapogatózásként. S a hírhozók azt is tudni vélték, hogy Felsővárosra Újév után kerül sor — mint ahogy be is következett. A parancsnok keresztbe tette a lábát: — Node, mesélj, mi szél hozott erre? Ölembe húztam a táskát, és előre élveztem a hatást: — Itt van a felsővárosiak belépése. Kettőszáztizenhat gazda. Egy pillanatra fennakadt a szeme, aztán kacagott: — Mindig vicces gyerek voltál, emlékszem! — A közös gazdaságot Kossuth Lajosról nevezzük el. Morzsolgatta a cigarettáját, feszülten nézett: — Nem hülyéskedsz? Kivettem egyet, odaadtam. Végignézte, elmosolyodott: — írógép nem akadt? — Akadt volna . . . — És miért nyomtatott nagybetűkkel írtatok? Várt a feleletre, aztán visszaadta a lapot, és fölkelt: — Hülyeségl A termelőszövetkezet önkéntes társulás... Mi csak örülünk, ha ti .. . Nem fejezte be. Az íróasztal mögött megállt: — Add ide a táskát! Hirtelen kiütöttem a fejem előző mondatainak varázsa alól. Ötvennégyben mikor már megszűnt a kuláklista, az árvízkárosultaknak gyűjtöttünk a Felsővárosban, teljesen öntevékenyen. Listát készítettünk, ki mit ajánl föl, s hárman bevitték a tanácshoz. Nagyon örültek, dicsértek bennünket — aztán hetekig nyomoztak, vagy kéttucat embert kihallgattak: ki, miért, hogyan szervezte?! Utána pedig népnevelők rajzottak ki a Gazdasorra. Hogy semmilyen altruista céllal álcázott jobboldali szervezkedésnek ne dőljenek be... Állt az íróasztal mögött, arca megkeményedett, s mikor ránéztem, parancsolóan kinyújtotta a kezét. Felálltam én is: — Nem adom! — Nem adod? Nagyon érdekes. Hát mi van abban a táskában? — A Kossuth-téesz tagsága. Hirtelen felnevetett: — A leendő tagság papírjai talán! Megrebbentem: — Úgy értettem én is. — De nem úgy mondtad. — Abbahagyta a nevetést, rátámaszkodott az asztalra: 6
