Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 3. szám - SZEMLE - Szekér Endre - Fehér Ferenc: Szeptemberi útravaló
szürke, tele van — nyilvánvalóan vagy legalábbis feltehetően — szándékos ismétlésekkel, pongyolaságokkal. Ám éppen így lesz szinte tökéletes összhangban a tartalommal, a mű „világával”. Az Egy makró emlékiratai első regény, de máris jóval több ígéretnél: értékes, gondolat- gazdag, tematikailag és előadásmódját tekintve is korszerű mű, amely alaposan megmutatja a tehetséges szerző oroszlánkörmeit. BENKŐ ÁKOS Cf-eJiét Cfjtrene Szeptemberi útravaló A jugoszláviai magyar líra egyik legrangosabb, hazánkban is legismertebb (és legelismertebb) képviselőjének gyermekverseit jelentette meg most „Szeptemberi útravaló” címen a Fórum Könyvkiadó. A gyermekirodalom „veszélyes” terület, számos dilettáns tör be itt „az irodalomba”, sok közepes szerző számíthat „elismerésre”, mint ifjúsági író. Kosztolányinak volt igaza, aki sohasem akart „gügyögni” a gyerekeknek, nem „lehajolni” akart a kicsinyekhez, hanem — mint Szabó Lőrinc is — „felemelni” őket. Napjainkban Weöres Sándor Bóbita és Zímzizim címen megjelent remek ritmusú gyermekversei hódították meg a kicsinyek szívét. Örvendetesnek találjuk azt, hogy az emberi melegséggel teli költő, Fehér Ferenc a vajdasági gyerekeknek is ír verset: számára sincs csak „felnőtt-irodalom” és csak „ifjúsági”. A hosszabb, epikusabb mesefeldolgozások a kevésbé sikerültek; a játékos, frissebb ritmusú, rövidebb versek a kötet „költő- ibb” alkotásai. Fehér Ferenc formaművészetét dicsérhettük már az Esővárók c. kötetének néhány ötvösremekhez hasonló verse kapcsán: hadd emeljük ki a Meggyszedő játszi rímelésű sorait: Egy meg egy az egyremegy ha szép a meggy ha jó a meggy ha begybe megy Az effajta rímjátékok, könnyed ritmusok állnak legközelebb a gyermekekhez. Könnyen megjegyzik, szívesen megtanulják és mondogatják. Hasonlóképpen sikerültnek érezzük a „Lírai madártan” c. verset, melyben a költő kétsoros versszakokban „mutat be” a gyerekeknek egy-egy madarat. Az első sorban a madárnév áll önmagában, a második sor erre felel kicsit hosszabb mondatával. (Kosztolányi is élt ilyenfajta versépítkezési lehetőséggel pl. az Őszi síp c. versében.) Pl. „Holló. Életfáján időt hintázó koporsó.” Fehér Ferenc verseiben mindig érezzük a szülőföld melegét, s ahogy Váci Mihály írta a Topolya c. versében, melyet Fehér Ferencnek ajánlott, Topolyafák sora jön Topolyától; gyalog-tett utad fölött énekel. Nem szökhetsz: nyomod égre írják bárhol, s kit ők kísérnek — nem tévedhet el. A topolyai költő valóban „nem szökhet el”, ahogy Illyés híres verscíme jelzi „nem menekülhetsz”: igen, Fehér még gyermekverseiben sem tagadja meg önmagát. Az ükapák búboskemencéjének gyermekkori melegét még érzi (Búboskemence), a nagymama botló lépteit figyeli (Nagymama), a végtelenbe úszó iskolapadokat sem felejti (Tanítónk); s olyan útravalót ad a vajdasági kisgyerekeknek, melyben a földhöz közelhajolva a kis hangyától a távoli „álomszekerek napsugár-küllőiig” mindent a táskájukba rejt: Honi táj batyuját költöző fecskének; sóhajtásnyi utat szállongó levélnek . . . (Útravaló) 94 SZEKÉR ENDRE
