Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 3. szám - Szabó F. Sarolta: Tavaszi dal - Szente István: Fenyegetés
Villanó, bonckés zene: szétdúlsz, kiforgatsz. Csontomon nyüzsgő öröm osztozik. Testem már elhagyom. Az évek fel hasított gyomrából gőzölögve fordulnak ki nyaraim: áttűnik rajtuk a végtelen hullámverése, legendák és látványok ősi ámulata. Zene, zöld-habarcs zene: kösd meg szememben az eget, őrizz meg zene, mint elsüllyedt lótetemet a folyó iszapja. Cf:. Szabó Sarolta TAVASZI DAL Mint a madarak libegő lenge röpte Úgy tágul szét az illat füvekre vizekre terekre megrészegülnek tőle az utak a berkek a kertek kacagva kurjongatnak a süketek a némák a szentek fut börtönét kitörve a patak az ér a csermely óriásnak képzeli magát s az örömét az ember Szintr Jutván FE NYEG ETÉS Egyszer majd elérnek téged is a barka illatú tavaszok arcodon csorogni fog a semmi s már nem lehet semmit jóvátenni-se szerelmet -se sértést -se szégyent csak álmaid csaholnak még az égen maradsz magad önmagaddal s küszöbödön ős-griff-madár halál-madár szárnya koppan 20
