Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 3. szám - Pócsik Dezső: Árnyak és fények (vers)
rpóeiik ''ßrKi.c') ÁRNYAK ÉS FÉNYEK Míg tejszínű sárkányról álmodik a szűz, küszködve duzzadt rügyek illatával, míg a ladikjárású részeg síró asszonyát veri, kinek sápadt emlőit szikkadtra szívták már sovány gyermekei, míg Kőbányán nikotint iszik egy homosexuális, (ember volt, s magános lelke nem bírta már a kínt,) míg a kóbor szél zizegve borzolja a komor temető csendjét, ahol mindegy már a nyugvónak hős volt-e vagy áldozat, míg Zuglóban egy béna férjjel küszködik ifjú asszonya, hogy a padlóról emelje fel, míg a mulatóban páva-rikoltású dzsesszre szilaj táncot jár a kór, szűk odvábán várva a vagányt, ki pénzen vett nászt ülni készül, a kétmillió, amely megsiratta a százezret, kit kancsal színeivel elcsalt a távol, a kétmillió, amely két évtized alatt kétszer építette fel e várost, visszaverve a fehér halált, alszik mélyen, csak a lélek apró ablaka van nyitva, hallani, ha szól a béke fegyvere, az ismétlőrendszeres vekker, s akkor a vágy selyempókhálójából kibomlik, s utcára lép az ember, ereiben új tervek, áramlása röppenti már, s akkor fürge nők csitult ölük illatát lemosva suhannak, karjukon széltől is védve a Holnap, kit az álom tejútján hagyott a szeretet, s akkor, miként a hajnal tépett lila szöveteiből pattognak a szikrák, gazella-futású ifjak robbannak a reggelt köszöntő sikongó villamosra, s akkor szitakötő-szökkenésű lányok perdülnek a napba, bőrük aranyán megtörik a reggeli nap fénye, s koldulni hull lábuk elé, s akkor, míg e hajnali metamorfózist csodálom, megértem miben rejlik erőm: ők mind testvéreim. 18
