Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 3. szám - Gál Farkas: Versek
ÉJSZAKA VAN Éjszaka van. Fuldokolnak a kertek a csillagokban rakétatűz serceg a hold pislogó petróleum lámpa fordítom arcom régen-holt apámra szavát lesve és mozdulatát kérve oldódva zuhan rám fekete kéve. Hallod apám? (jajj, sohasem tegeztem) lovaid íme megtapodják testem ökreid szarvát beleimben érzem kifent kaszával üldözöl az éjben engem, a véznát, kit sohasem vertek. Éjszaka van. Fuldokolnak a kertek az asztagokba izzó nyilak vernek kis vasbotodat mért dobod utánam reszketve emeltelek fel az ágyban. Köszönöm fiam! Csak ne mondtad volna mint kivert kutya üvöltök a holdra törött testedtől véres lett a paplan hófehér ing és vasalt nadrág rajtam vállamon kapa, bámulok az égbe oldódva zuhan rám fekete kéve. Madárszemű csönd, bogás-parány álom sétálgatok fehéren izzó tájon fehér öklű nyár, fehér fény-gerezdek fehér fogsora fehér reggeleknek fehér inged holttested csont-bőr vázán s a fájdalom, az egytömb fehér márvány fehér koporsód tej-ködökben úszva fehér lovad a fehér halált húzza fehér galamb, kit fehér vércsék vernek . . Éjszaka van. Fuldokolnak a kertek zöld-pikkelyes fák arcomra lehelnek kékre veri a szél ujja a szilvát az eget bronzból gyúrt felhők borítják csizmád koppan, a botot is letetted barázdák alatt simul már a tested vergődsz a csönd jéghideg katlanában s nem érdekel, hogy fölötted virág van lovaid szügyig gázolnak a sárban. Hallod apám? Engem itt jégeső ver tüzes orrlyukú bivaly-bika öklel öntöttvas-lapok a mellemet nyomják
