Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 2. szám - JEGYZETEK - Goór Imre: Szobrok és várostervezés Kecskeméten
Szobrok és várostervezés Kecskeméten Az utóbbi években példátlan mennyiségű műalkotást helyeztek el Kecskemét épületein és közterein. Ez a tény a legjobb tervező szándékról vall s kellően nem dicsérhető. Ahhoz a még nagyobb érdemhez járul szerényebb, de fontos elemként, amit senki sem vitathat el a kérdéses időszakban létesült utak, építmények szellemi szerzőitől. A felállított szobrok mennyisége az örökmozgó emberi elmében az igényesség kérdését tolja előtérbe. Ezzel magyarázható, hogy szinte mindegyik új mű élénken visszhangzik a sajtóban éppúgy, mint tanácsüléseken, vagy társaságbeli beszélgetéseken. Éppoly gyakori a dicséret hangja, mint az elmarasztalásé. A cikkek és vélemények általában csak a szobrokról s még gyakrabban azok részleteiről szólnak. írásom ezért született, hogy ezek mellett egyes műveket általánosabb összefüggésben vegyek szemügyre meghatározott nézőponthoz igazodva; amiből az igényesebb, a művészetet fokozottabban szemmel tartó várostervezés következtetéseket vonhat le és szerencsésebben szolgálhatja az általa is szándékolt minőségi fejlődés célját. Koratavasszal a fák ágai között messzire látni. Könnyű észrevenni épület tér és szobor kapcsolatát. A szerencsés megoldások nyugodt megelégedéssel töltik el a szemlélődőt; az ötletszerűek és el- hibázottak a laikusban a kielégületlenség érzetét keltik, míg a hozzáértőt mosolygásra, vagy hosszan- kodásra késztetik. — Melyek azok a gondolatok, amelyeket elvekként a gyakorlat juttatott birtokunkba s most a tetszés-nemtetszés magyarázataként szolgálhatnak, s a további gyakorlat folyamán is igazolást nyerhetnek? Azzal kezdem, hogy a műalkotás zárt egység, hozzátenni vagy elvenni belőle lényegének sérelme nélkül nem lehet. A várostervezés művészet. Megvalósulása az alkotó vagy alkotók megfelelő színvonalú műalkotása, melyre — általános érvényénél fogva — az előbbi követelményt kell vonatkoztatnom. Más művészeti ágakhoz mért különös helyzete abban nyilvánul meg, hogy fokozottabb mértékben tapad a társadalmi igényhez s ezért rendkívüli alkalmazkodóképességgel bír. Alkotásainak megközelítése sokoldalúságot követel. Az új alkotás minősége pedig a tervező művész képességeire derít fényt, hiszen nagy értékeket ronthat vagy javíthat. Természetes tehát, hogy ha laikus vagy kontár tetszeleg az alkotó mezében, abból semmi jó nem származhat, legfeljebb arról beszélhetünk, hogy az okozott anyagi vagy esztétikai kár mértéke nagyobb vagy kisebb-e. Már ez utóbbi okból is érdemes minél avatottabb tehetséges tervezőre bízni ennek a társadalmi igénynek a kielégítését. A város kompozíciója kisebb egységekből áll. Egy-egy rész kihat az egészre, s ugyanakkor az egész törvényt szab a részleteknek. Parkok, terek, épületek, szobrok tervezői csak azegészre vonatkozó törvény értelmében, a környezettel összhangban teremthetik művüketa belső harmónia, az egynyelvű művészi beszéd feladásának veszélye nélkül. Arány és stílus ezen belül a tervezőtől függ éppúgy, mint a művészi mondanivaló, ami elárulja, vagy dicsíri alkotóját. A helyes arányok figyelmen kívül hagyásáról tanúskodik az 1919-es Tanácsköztársaság emlékműve. A Cifrapalota és Zsidótemplom nagytömegű, súlyos épületei között emelkedik a hasonlóan monumentális szobor. A keskeny utcák, az épületek és szobor közötti kicsiny tér és a Rákóczi úti sétány végére erőltetett alkotás küzdelme megfosztja a szemlélőt a szoborban való gyönyörködés lehetőségétől; épület és szobor ellentéte a színtér miatt nem oldódhat fel sa nyugtalan látvány élménye marad meg az emberben. Olyan ez, mintha a művelődési ház előadótermében motorzaj és kocsidübörgés közepette kénytelenek lennénk Chopint hallgatni. Az Aranyhomok szálló előtti parkban (szökőkutas park!) elhelyezett, Kalló Viktor által készített szobor aránytalanul kisméretű jelkép. Rendkívül tagolt háttér előtt (hozzávéve a patinás lemez-anyag színét) olyannyira környezetébe olvad, hogy ha feltűnően világos színű talapzata nem volna, lombnak látszanék. Ez a háttérbeolvadás ellentmond a nőalak időbeli suhanásának. A talapzat viszont alacsony, s ezért visszafogja a figura mozgását. Gondolom, ugyanilyen átmérőjű, kétszer ilyen magas tartóoszlop jobban hangsúlyozná a szobor lényegét s kiemelhetné jelenlegi jelentéktelenségéből. Nem állhatom meg, hogy szót ne ejtsek a talapzatra ormótlan betűkkel felírt 6 0 0-as szám (évforduló) logikai helytelenségéről. A város alapításának éve, vagy más jelzés kevésbé veszthet időszerűségéből majdan, mint ez a szám, mely eszembe juttatja a naív múzeumigazgatót, aki a 3000 évesre becsült lelet mellé a következő évben a 3001-es számot íratta. A szoborral kapcsolatban az a véleményem, hogy a tartalom nem találta meg a figura naturális megoldásában (még így is vannak anatómiai gyengéi: lábak mérete stb.) a megfelelő kifejezési formát; alátámasztása is erőszakolt. A kecskeméti szoborsétány létesítésének gondolata nemes szívből fakad. A kivitel másról vall. Vitatható az, hogy a mellszobrok hová valók: térre vagy épületre; árkádok alá, vagy nyílegyenes utak mellé? A gyakorlat ebben az esetben azt bizonyítja, hogy az ilyen megoldás rossz. A város nagyjainak kőportréi talapzatukkal egybenőtt szellemalakoknak tűnnek, akik egymáshoz túl 80
