Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 1. szám - Nagy Faddi Éva: Az álmom: Madeira

— Lehet, hogy egyszer minden üveggyöngy poros lesz, Iza?

— Ha mindig csillogna . . . Nem tudom. Most nagyon szomorú vagyok. Két liter könnyet tudnék sírni. — Már nevetett is.

— Te. Milyen lesz?

— Fekete.

— Jaj, de érdekes.

— Az.

— Gyere.

— Jó.

Nehéz volt gyűjteni. A lakbér, a háztartás, a ruházkodás. A zsabós inget eladták a bizományiban. Iza miatt ugyanis csak moziba mennek. Aztán, ha meglesz . . .

Majd megőrült. Ide, ebbe a vacak szobába ne hozzuk, jó, Iza? Egyik szülőnél sincs hely. Mit csináljunk? Összeráncolta a homlokát. A tanács sem tudott lakást adni. Legalább öt évig várni kell.

— Elmegyek rakodónak.

— Te?

— Én nem akarok évekig albérletben lakni. Összevágom a pénzt, aztán majd nézek más után.

— Nehéz munka. Megbetegszel.

Már rakodó volt, amikor egy tavaszi vasárnap lesétáltak a vízhez.

— Nem árt meg ez a hosszú út?

— Talán.

— Jó szél van, mi?

— jó szaga van.

— Micsoda finom dolog víz mellett lenni.

— Most nem vagy fáradt?

— Nem annyira.

— Kellene foglalkoznod egy kicsit a fizikával. Egy esti technikum ... És ha nem is . . .

— Majd Iza, majd. Ha nem lesz ilyen nehéz munkahelyem.

Iza bólintott. Göröngyöket ejtett a rohanó vízbe.

— Nézd! Ott egy hajó!

— Szép — mondta Iza.

— Arra megy. — Karjával mutatta a messzeséget.

Sokáig egyikük sem szólt.

— Talán — kérdezte Izát — sohasem jutok el a Madeirára? Sohasem látom Hobartot?

— Ki tudja? — mondta Iza. — Még eljuthatsz. De lehet, hogy ez a Madeira. — Egész súlyával a vállához támaszkodott. Megsímogatta Zalán lesoványodott arca körül a göndör hajat.

— Ne sírj, te kis csacsi. Te most mindenen sírsz, mert terhes vagy.

11