Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 2. szám - Raffai Sarolta: Erre ihatunk (novella)

— No-no! — szólt közbe Békefi.

— Ugyan kérlek, hisz te is tudod! Legutóbb például Kéri kartárs ... jól hangzik, mi? Na, szóval Kéri kartárs ...

Békefi a poharát nyújtotta.

— Tökénél?

— Hogyne, hogyne — készségeskedett Nándi. — Hol is hagytam abba? Szóval . ,.

— Megbocsáss, te. Mi van a ... legkedvesebb bútorselymünk ügyével? Azt ígérted, ma már tájékoztatsz.

A puhaarcú nő Böbéhez fordult.

— Te ismered azt a mintát, ugye? Bűbájos.

— A szakemberek véleménye érdekel.

Békefi csak egy ajakrándulással intett, Nándi elnevette magát.

— Pityut hosszú évek óta ismerem ... a selymünkre egyébként mindenki harap, kérlek. Onnan is leesik, mit mondjak . . .

Békefit váratlanul köhögőroham kapta el. Fuldoklott, botladozva fölállt, felesége tanácstalanul támogatta volna, de a tehetetlenné vált férfi Nándira támaszkodva indult a fürdőszoba felé.

Az író a becsukódó ajtóról az asszonyokra nézett. A mentegetőző mondatoknak csak foszlányait hallotta, ó, hogyne, kellemetlen, kezdődő asztma is lehet, bár talán csak hurut, sok gond, sok cigaretta, vezető állás, belerokkan az ember.

Böbe a kávéfőzőhöz lépett, azt babrálta, az író szótlanul bólogatott.

A két férfi néhány perc múlva visszajött, Békefi elnézést kért, Nándi az író mellé ült.

— Beszélj magadról, Pityukám — mondta. — Magadról még semmit nem beszéltél. A legjobb haverod lennék, vagy mi az ördög!

— Bizony az — a válasz keserűen hangzott, a beszélő számára is újszerű érzéseket keltve. — Bizony. Hány éve nem találkoztunk, Nándi? Négy? Négy? Három? Nekem azóta se akadt hozzád hasonló őszinte haverom, mint te mondod. Most meg már . . .

Nándi elérzékenyülten fogta át valamikori barátja vállát.

— Jól van, pajtás, hiba nincs. Nagy ember lettél, szó, ami szó ... no dehát nem kell azért így elkeseredni. Ennyire azért mégse kell. Csak föl a fejjel! Iszunk rá?

Az író pillantása Békefi konok tekintetével találkozott. — Semmi értelme az egésznek — gondolta gyötrődve — semmi, semmi értelme... vagy mégis? Éppen ezért van?

— Miért ne, pajtás — mondta most már nyugodtan, Nándi kínlódó arcába nézve. — Miért ne? Erre bizony ihatunk.

6