Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 2. szám - Raffai Sarolta: Erre ihatunk (novella)

— Ugyanott dolgozik, nálunk — mondta Békefi. — Nem árt, ha a részlegvezető ugyanakkor jogász is.

— Sejtheted pajtás, hogy hasznát veszem. Te, ha úgy istenigazából összeülhetnénk egyszer...

— Töltené!? — kérdezte Békefi nyugodtan. — Konyakon kívül semmid sincs?

— Dehogynincs! — Nándi büszkén tárta ki a bárszekrény ajtaját. — Válassz!

— Nehéz ügy. Szódavizet innék leginkább, ha nem fárasztalak.

— Fárasztasz? Ugyan, főnököm! — S készségesen kiment.

Békefi újra az íróhoz fordult.

— Egyszóval szerinted összetettebb a kérdés, mint hinné az ember. Ha jól emlékszem, előbbi beszélgetésünk folyamán valami ilyesmire céloztál.

Az író egyetlen gyors pillantással felmérte a helyzetet. Na igen. Az őt nagyon is élénken figyelő Békefin kívül itt senki egyetlen sorát sem olvasta. Kellemetlen. Sőt, ostoba ügy— Igen, erre céloztam — mondta gépiesen.

Böbe mosolyogni igyekezett.

— Maguk, férfiak, mindent agyonkomplikálnak.

Barátnője elnyújtózott.

— Mi az, hogy közéleti izé ... bonyodalmak... vagy nem arról van szó?

Békefi a vállára ejtett hosszúkörmű kézfejet szórakozottan helyezte a karfára.

— Tehát? — kérdezte sürgetően.

Az író most már iszonyú kényelmetlenül érezte magát. Nándi visszatért a szódával, Békefi egyértelmű intésére azonban megállt úgyszólván fölöttük, büszkélkedve figyelte nevetségessé vált barátját. De ő csak dadogott.

— Nézd, alig határozható meg így az én .. . úgynevezett érdeklődési területem, ahogyan te ... — kezével bizonytalan mozdulatot tett. — Nem kizárólag visszásságokról, inkább jelenségekről van szó... és ha bármennyire sajátosnak vagy egyedinek tűnjön is .. .

— Bátorkodsz általánosítani? így érted?

— Nem egészen — vont vállat az író. Megdöbbenve látta, képtelen a maga elveiről szavakban is vallani, holott mindig, minden körülmények között vállalnia kell majd, amit egyszer leírt.

Békefi irgalmatlanul folytatta.

— Kialakítottál egy eredeti . .. tagadhatatlanul eredeti nézőpontot.

— Korántsem eredetit! Ha az eredőket nézzük ...

— Mit néztek ti? — kurjantott közbe Nándi. — Nézzétek a vadonatúj lakásomat, a teli tálat, a feleségem, vagy amit akartok.... a vitaestekből pontosan elegünk lehet. Ne haragudjatok, elismerem a vendégjogot is, dehát...

— Elnézést kérek — mondta az író csöndesen.

— Én provokáltam — dőlt hátra Békefi.

Nándi tanácstalanul bámult egyikről a másikra.

— Provokáció? Ne hülyéskedjetek. — Aztán végre megérezte a felgyülemlett feszültséget, gyorsan, kapkodva, erőltetett kedélyességgel beszélt. — Provokáció! Szép! Divatos kifejezés, az ember falnak megy tőle. Valamikor így mondtuk: ki kezdte? Na? Nem így van? Az ám, anyjuk — fordult hirtelen a feleségéhez, melléhuppant, átölelte — melyikünk kezdte?

— Bolond vagy — húzódozott Böbe. — Te!

Nándi elégedetten nézett körül, mindenki nevetett újra.

— Helyes a bőgés, oroszlán. Én bizony! Nem is úgy, mint napjainkban! A mai adminisztrátor-tündérek bezzeg . ..

5