Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 2. szám - Raffai Sarolta: Erre ihatunk (novella)
fRaftal Sarolta Erre ihatunk A második kerületben csatangolni télvíz idején este hét és nyolc között, dombnak föl, lépcsőn le, ismeretlen házat keresgélni a ködben — nem a legnagyobb gyönyörűség. Jó, az ember egy erőszak-janinak meg kell tegye, mint amilyen Nándi is . . . barátság! No igen, a régi barátság kedvéért méginkább. Mondjuk. Az író letörten, kedvetlenül bandukolt, magában meditált. Valamikor arról álmodozott, hogy majd neve lesz, közismert, megbecsült, kemény munkával fémessé kalapált, azután már soha többé nem tesz olyat, amihez a világon semmi kedve. Második könyve vitathatatlanul sikerré lett, ő maga nem is remélte komolyan, hogy ekkora handa-banda támad körülötte, tehát legfőbb ideje, hogy az a fémessé kovácsolt név gyakorlatilag valamiféle tartóoszloppá váljék, ne engedje őt holmi ostoba kalandokba. Mert a gondolatoktól sohasem félt, még ha cselekvésre kényszerült, attól sem. Legnagyobb gyönyörűsége vadidegen területeket, új műfajt meghódítani figurái, mondandója számára. De egy ismeretlen városrész . . . még a háta is beleborsózik, úgy néz szembe saját gyámoltalanságával. Otthon, a térképen gyerekjáték volt eligazodni, Nándi pontosan háromszor ismételte hadarva, majd kifogástalanul tagolva az útvonal ismertetését a Moszkva tértől. S a házak most őserdei vadállatok mégis, egész egyszerűen szörnyek, zárt szemekkel, meglapulva, idegenül hangzó fölírást, mintegy cégjelzést viselve homlokukon. És neki botorkálnia kell közöttük hülyén, tétován, mert ha már egyszer fémjelzetté vált a keserves, semmitmondó neve, aligha utasíthat vissza egy baráti meghívást, főként, ha annyira erőltetik, mint Nándi tette. S hozzá egy bújócskát játszó, nyavalyás házba . . . A bújócskának váratlanul, egyszerre vége szakadt, a ház elébe toppant, szinte mellbe lökte. Az épület impozáns volt, méltóságteljes, a lépcsőház elegáns és csöndes, a sötét, jobbára gondozatlan pesti lépcsőházak megszokott képe után mesebelinek tűnt. Az író akaratlanul is lábujjhegyen lépkedett az első emeletig, ott elmúlt a szorongása, hogy zavarnak adjon helyet, meglátta barátja nevét a fehér ajtó kicsi, aranyosfekete üvegtábláján, és elébe biggyesztve a doktort. — No, dr. Filvig Nándor, itt vagyok — gondolta —.csak azt nem tudom, hol, mikor, hogyan és mit végezhettél ... Már a csengőgombon volt az ujja, amikor gyanakodva újra visszapillantott a dr.-re. Magyarországon évente kiosztanak jónéhány ilyet — csillapította önmagát — más is törekedhetik fémjelzésre, szabadok vagyunk. Bent ajtó nyílt, hangzavar zuhant ki rajta egészen idáig, mintegy arculütve az előcsarnok és lépcsőház csöndjét. Az író meglepődött, hátrahőkölt, menekült volna már, legföljebb hármasban eltöltendő estére számított, a következő másodpercben azonban már erről is megfeledkezett. Nándi a régi vigyorgással ölelte magához, s bár testesebb ölelésnek tűnt ez a megszokottnál, mégis jólesett. Amint a szobába lépett, megkönnyebbült, Nándi babaarcú feleségén, Böbén kívül mindössze egyetlen házaspár alkotta a társaságot, barátságos, széles mosolyú, tojásfejű 3
