Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)

1934-08-01 / 4-5. szám

— S itt állunk mi, — folytatta kis idő múlva. Mit értünk el ? Irtunk, kérvényeztünk, reménykedtünk. Nyomorúságunkat hatóságilag igazoltuk, szép meritett papíron, klasszikus mondatrövidséggel. Keresete : nincs. Vagyona : nincs. Szülei tartják el. Ezt csináltuk éveken keresztül. Pártfogásért tarisznyáztunk, előszobáztunk a minisztériumokban, hajlongtunk, hebegtünk, izzadtunk.

Amelyiknek sikerült 50—60 pengős állást kitalpalnia, az még csak él valahogy, de mi, a többi sokezer, szédelgünk, vegetálunk. Az utóbbi idők kiforgattak kabátunkból, hitünkből. S ma kitárjuk karjainkat minden olyan eszme felé, mi már holnapot ígér nekünk. Mindegy akármelyik, csak jöjjön és adjon lehetőséget arra, hogy élhessünk, hogy embernek érezzük magunkat, hogy a révbenlévők piszkos, megalázó gőgjüket ne záporozzák minduntalan arcunkba. Hisz elvettek tőlünk mindent: fiatalságot, jövőt, pénzt, szerelmet. Ma egy nő szívesebben elfogad öreg uraktól biztos tartásdijat, mint egy fiatal, bizonytalan jövőjű egzisztencia 80—90 pengős hatóságilag jóváhagyott ágyasközösségét. Bezártak előttünk minden kaput s ma ott tartunk, hogy a csalás, a lopás gondolata nem idegen előttünk. Napról-napra érezzük a teherbeesett nyomorúság terebélyesedését s ez lassan kiöl belőlünk mindent. De mit tegyünk mi, akiknek nincs képviselő nagybácsink, sem kegyelmes urnái szolgáló soffőrbátyánk, kiknél rokoni szeretetünket pengőre válthatnánk. Még csak egy Jézusunk, egy Józsefünk sincs, akit eladhatnánk.

Nézte a hirlapirót akiből feltartóztathatatlanul hömpölyögtek a szavak.

— Pozőr! — gondolta — úgy beszél ezekről a dolgokról mint egy hassá hizott tőzsdeügynök a piaci árakról, szenvtelenül, nagyképűen.

Unta már hallgatni ezeket, égett oldalait az életnek, mert csak lehangolták, rosszkedvűvé tették.

Felállt.

— Én megyek! — szólt — jóéjszakát! Pénzt dobott az asztalra és ment a kabátjáért. A mérnök még valamit szólt utána, nem értette.

Kilépett, az utca már kezdett elnéptelenedni. Erős szél fújt s a nagy ivlámpák, a vihar fényharangjai széles Ívben lóbálóztak a magasban. Ahogy lépkedett, feje felett csikorogtak a cégtáblák, egyikük-másikuk hosszú, elnyújtott nyikorgással véknyitott bele az utca csendjébe.

Világválság. Gazdasági válság — sűrűsödtek fejében szavakká a gondolatok.

Ahogy hazaért nem gyújtott lámpát. Az utcán égő villany fénye, mint kiváncsi gyermek tapadt az ablak üvegére és bebá- muít rajta. Vetkőzés közben a szoba hideg levegője bele-bele csípett bőrébe s mikor lehúzta cipőit érezte, hogy a harisnya

6