Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)
1934-08-01 / 4-5. szám
A munkanélküli Irta: Kovács Lajos. „32723—934. sz. A m. kir. Pénzügyminisztérium csatoltan visszaküldi okmányait. Kérelme czidőszerint teljesíthető nem volt.“ Torz mosoly hunyorgott a száján, amikor elolvasta. Ismerte már ezeket a hatósági sirverseket: „Kérelme ezidőszerint teljesíthető nem volt.“ Fásultan dobta vissza az írást az asztalra s öltözködni kezdett. A konyhában az anyját hallotta mozgolódni, ő hozta be az asztalára, tehát már tudja, hogy nincs remény — mozogtak fejében lomhán a gondolatok. Mi történik most vele ? Újra kezdődik minden élőiről. Amig vissza nem érkezett kérvénye, sokszor elbeszélgettek anyjával, hogy mi lesz ha megkapja az állást: Nagyobb lakásba költöznek. A fűszeres, a hentes hitelezni fog else- jétől-elsejéig. A fát sem öt kilónként fogják hordani, hanem részletfizetésre vesznek a faraktárból több mázsát. A zsirosbödönbe újra zsirt fognak gyűjteni s nem eső vizet. Bejárónőt fogadnak, aki a nehezebb munkát elvégzi anyja helyett. Szépek lesznek a napok és békések. És most ezt a sok dédelgetett gondolatot három szóval elintézték : kérelme nem teljesíthető. Csak legalább még ne küldték volna vissza. Egy hétig, vagy kettőig. Jobb a bizonytalanság ilyenkor — igen jobb — mondogatta magában, Kilépett a konyhába, az anyja szótlanul mutatott az asztalon levő csésze tejre. — Hát — vissza küldték a kérvényt. Az anyja mintha nem is hallotta volna, tovább tett vett a konyhában. Persze, most engem hibáztat — gondolta. Mintha én lennék az oka. Felemelte a csészét és szájához emelte. Igen — szólt az anyja — te azt hiszed, úgy lehet álláshoz jutni, hogy délig heversz az ágyba s felkelsz sétálsz és csak este kerülsz haza. Van enni, van hol aludni. Nem tudom — ha ezt a kis nyugdijat nem kapnám mit csinálnál. A fiú arcát pirosra verték a szavak. A félig kiivott csészét lezörrentette az asztalra és valami rég lerakodott keserűség szakadt fel benne. — Hát azért is engem okol? Mert elutasítottak? Azért utasítottak el mert délig alszom? Azért? — csattant fel keserűen. Tudja-e mért alszom délig? Tudja-e azt, hogy az az életem jobbik fele amit átalszom. Amikor nem érzem tehetetlenségem nyomorúságát. S most szememre veti, hogy eszem, hogy alszom ? Mondja, mit csináljak menjek lopni, rabolni?!! 3
