Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)
1934-01-01 / 2. szám
KALAND Irta: KOVÁCS LAJOS Céltalanul kóborolt. Egyedül érezte magát a többmilliós városban és ahogy ment, valami homályos, alaktalan vágy kezdett kibontakozni lelkében egy soha nem látott asszony után, akihez csak oda kellene menni, térdre esni előtte s lázas fejét ölébe hajtani. Aki nem kérdezne, nem szólna semmit, csak simogatná az ölébe tört fejet. Az anyja jutott eszébe, a kis fonnyadt arcú parasztasz- szony. De nem, hozzá nem vágyott, idegennek, távolesőnek érezte az ő világától. Rettenetes — ijedtek fel benne a gyermekimák. Nem, ez nem igaz, nem lehet számomra idegen az anyám s nékem szeretnem kell őt, — de érezte, hogy lelkében annyi viszhangot sem keltenek ezek a szavak, mint egy üres szoba lehulló vakolata. Idegesen nyúlt zsebébe cigarettáért s mikor rágyújtott valami megnyugvásfélét érzett. Bámulni kezdte a villamos trans- parenseket s a mellette elhaladó embereket. Ahogy a mozi elé ért, a kirakott képek előtt rövid bundában egy nőt látott állani. Csinos alakja valami kedves elhajlásban állapodott meg, kis filigrán sapka volt fején s fátyol szorította halántékához kilátszó fürtjeit. Odament, s megállt úgy, hogy karja enyhén a nő bundáját érte. Jóleső melegség futott végig izmain. Fantáziája pillanatok alatt kihámozta ruhájából a nőt és érezni vélte a törékeny test minden rezdülését. Nézte a nő finoman rajzolt arcát s találgatni kezdte: asszony-e vagy lány ? A nő csak akkor vette észre, mikor már távozni akart, oldalt lépett, beleütődött. Egy pillanatig ijedt csodálkozással meredt a férfi arcába, majd zavartan elsietett. Egy darabig kisérte szemével a nőt, majd engedve egy gondolatnak utána ment, nyomába szegődött és szinte félt attól, hogy elveszithetí szeme elől. Nem akart semmit tőle, csak látni akarta még, tekintetével simogatni alakját s követni amig lehet. Ez a kis epizód valami uj izgalmat fecskendezett vérébe. Szavak tolultak szájába, miket az előtte haladó nő látása keltett életre. Mi lenne, ha hozzá csatlakoznék — tette fel a kérdést — és megkérném: Ne haragudjon kérem, nem akarok szemte- lenkedni, engedje meg, hogy maga mellett menjek, hogy láthassam az arcát, hogy cipőink egyszerre koppanjanak az aszfaltszalag hátán, hadd érezzem a közelségét, mert magából csodálatos jóság, tisztaság sugárzik. Maga különb mint a többi, akiket eddig ismertem. A házmester lánya például mindig vihog, ha a mellébe csípnek a férfiak, a Kálmán-uton ismerek egy elvált asszonyt, aki félig feltakart combok aszisztálása mellett esetről-esetre egy számláról beszél, mit holnap okvetlen ki kell fizetnie és megkérdi, hogy nem tudnám-e kisegíteni valamennyivel, természetesen kölcsön. Mindig hozzá teszi, hogy kölcsön-.. 2
