Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)
1934-08-01 / 4-5. szám
a szeretet harcosai, nem tudták nekünk megbocsátani, hogy nélkülük élünk és nem tudták elfelejteni a meg sem történt bűnöket. Mi vagyunk hát a kommunisták ? A lényeghez tartozik még, hogy műsorunk összeállítása előtt a Szabolcsi Hírlap egyik munkatársa — aki a Szabolcsi Szemle munkatársa is — egy verset juttatott hozzánk azzal, hogy ismeretlen személy küldi a Forrásnak közlés végett. A vers jó volt- Nem kutattuk, ki irta, sőt műsorra tüztük, szavalásra. Érdekes, hogy ugyanakkor az intrikusok egyike, saját kijelentései szerint, erre a versre különösen hegyezi a tollát. Ez szeget ütött a fejünkbe s jól átolvasva a verseket felfedeztük, hogy annak két sora többféleképen magyarázható s egy kis rosszindulattal pompás forradalmi hangot lehet belemagyarázní. Vájjon mi volt itt a vers átadójának rejtett célja?... Egyelőre tehát győzött az irigység és mig mi néma döbbenettel szemléltük a halott város induló kultúrájának temetését, addig intrikuséknál örömtüzek gyultak a szemekben. Sugárzó arccal újságolták a szivderitő hirt, hogy nagy győzelem: elmarad a Forrás estje! Talán még poharat is ürítettek. így fest az Ürnak 1934. évében Nyíregyházán a szellemi együttműködés, a felsőbbrendűség és tiszta idealizmus szomjazása az irodalom és kultúra nagy dicsőségére és ezért maradt el a Forrás estje... közbejött akadályok miatt. Önéletrajz Csáky Lajos dr. Születtem a boldog békeidő végén- Tanultam az apám kínos keresményén, míg keresett szegény, Félig kitanultam. Mint húsz éves legény reménytől vakultan a városba jöttem. Körülnéztem már jól, s beláttam, hogy sok nagy alkotó álmomból itt se válik semmi. Már nem is akarok törődni magammal, vagy másokkal, vagyok : kesergő fiatal, rongyos lustálkodó, egy munkanélküli. Néha még egy bohó kis vágy támad bennem ezt a nagyunalmat örökre elűzni egyik Duna-hídnak szépen mellélépve, de elszárad hamar, mert kell az élet (igy munkálatlan is) mely mar, kábít — mint a méreg: a nikotin is kell, ha megszoktuk. Ezért hát nem megyek még el! Kiss Kálmán
