Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)
1934-03-01 / 3. szám
— Többet fizettünk tíz pengővel. — Nekem ? — hallatszott a könnyebbült válasz— Igen, igen, — bizonyítgatta DóriKosa még nem értett semmit, de a figyelmeztetéshez híven sűrűn bólogatott. — Hát ammán nem igaz. Itt a pénz még együtt, megszámolhatjuk, — húzta elő. — Számoljuk meg, — hagyta rá Dóri. Ami biztos, az biztos s odatartotta bal tenyerét. Az eladó igazát tudva, mosolyogva számolta Dóri tenyerére a bankókat: tiz, húsz, harminc, negyven, ötven, hatvan, hetven, nyócvan... Az utolsó tizesnél mint egy acél csapda zárult össze Dóri marka. A másik még magához sem tudott térni, máris kezébe nyomta a rédiával körülgöngyölt kötőféket. Itt a csikója, csapjon be mást ! Ezzel sarkon fordult, magával rántva Kosát, elsiettek. Az pedig úgy állt ott a két csikóval mint akiből egy percre kiugrott a lélek. Hazafelé menet egész utón hallgattak. Kosa kedvtelen volt. Már a község alatt jártak, mikor Dóri beszélgetni próbált. — Terménnyel vón jó kereskedni. Kosa csak lépdelt mellette. Nem válaszolt. Az öt pengő járt az eszében, amit Dórinak adott. — Teszem fel — folytatta kitartóan — tengerivel. Jó ára van. És annak nincsen pókja, nem kell félni, hogy megsántul. Acci-nesze. Tiszta dolog. Az ember összevásárolja négv-öt pengőért mázsáját és bemegy a városba, ahol hétér veszik. Nem igaz ? — Hát lehet — dünnyögte Kosa. — Jó vón, ha bemennéí a tiszteletes úrhoz és felpénzt adnál néki vagy húsz mázsa tengerire. — Tengerire? — kérdezte szórakozottan Kosa. — Igen. Négy-öt pengőér vennéd meg mázsáját. Én meg ezalatt bemennék a városba és eladnám hétér. Kosának nagyon fájt a kidobott ötpengő, Vissza akarta szerezni valahogy. — Jó, ereggy — adta meg magát. — Mire sürved, idehaza leszek — biztatta Dóri. Kosa egyenest a paphoz ment. Megvett húsz mázsa tengerit. Felpénzt hagyott rá negyven pengőt. A MAGYAR HARISNYAIPAR BÜSZKESÉGE GE-VI VÉDJEGYŰ HARISNYÁK nagy választékban vehetők a CS1PKEÁRUHÁZBAN Bessenyeí-tér 2., a Hősök Szobra háta mögött (Cégt. ALT.MANN SÁNDOR) 8
