Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)

1934-01-01 / 2. szám

HARAKIRI Irta : MARISS JÓZSEF

Megölöm magamat, — határozott és mikor másnap felkelt uj vágyak virradtak fel benne, azonban délután megint kéjjel színezte ki magában tragikus halálának körülményeit. Harikirit fog végezni magán, beledől kardjába, melyet népfelkelő százados nagybátyjától örökölt. Fájdalommal tapogatta meg hasát, ott, hol majd este felszurja pocakját.

Kelettel mindég rokonszenvezett, ezért választotta a harakirit. A kötél közönséges, a gáz cselédekhez illő, a víztől irtózott, a vasúti sinek hűvös acélja elképesztően prózai, a morfiumnak gyógyszertár szaga van, az emelet nem biztos, borotvával pedig csak az életunt borbélyok metszik el utolsó napjaikat. A harakiri viszont romantikusan szokatlan tett.

A nagy Írót a részvétlenség kergette halálba. Hátrahagyott Írásaiból kiderül majd, hogy a század legkiválóbb elméjét veszítette el Benne. Prózában rendkívüli volt, lírában pedig egyéniségének különös ereje elhatárolta őt a föld költőállományának minden élő és holt tagjától.

Költők, — legyintett — érzelmes dudvák a világnak minden tájékán fakadnak. Albániában, Afganisztánban, Montenegró reménytelen sziklás vidékein, a Szahara porában, sőt még Kamcsatkában is. Mit tudnak ezek? Epigon lárvák ők, alanyi szerelmeket és őszi tájakat énekelnek és a szentimentális szárnyas kukacok elszeretnék hitetni magukról, hogy észsasok meg gondolatrepülőgépek. Ahánnyal találkozott közülünk, mind belebolondult saját magába. A pózoló embriók csak satnya molekulákat szülnek és beképzeltségükkel gigászinak nagyítják műveiket. Azonban — kacagott jóizüen, miután szabados humorával megcsiklandozta önmagát, — lényegében nagy marhák ezek az írók, vagy mik, költők.

ő a világirodalom legkövérebb képzeletetü zsenije, gondolataiban bennefoglaltátik a mindenség. Ahová beteszi lábát, ott megtermékenyedik a világ, talpa alatt felforrósodik a talaj és milliárd plazma sarjadzik ki onnat, milliárd élet pompázik nyomában. S az atomnyi világegyetem irigy reá, fél tőle.

Alkotni ugyan még alig alkotott, de végtére ezt minek is tette volna? Mi értelme lett volna ennek? Kinek? A nőket, a szenzibilis húsokat nem tartotta múzsáknak. A közönséget, a milliófejü polipot nem becsülte semmire. A szenvelgő széplel- keket, azt a néhány intelektuális hülyét, kik évszázadok múltán csak ükunokáikban értenék meg őt. nem vette számításba.

0 passziv művész, önmaga egyetlen megértője, deklaráljuk emberfeletti Ember, publikáljuk: a gondolkozás Hatványa.

Ha regényt ima, — nála együgyüség ugyan műfajról be10