Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)
1933-11-05 / 1. szám
kotrás Féja Géza mondja Thomas Mann: Jákob-járól: A költő nem lehet csak materialista, amint spiritualista sem lehet. Az elemek sokaságából alakult a világ s a belső elemek sokaságából alakult ki egy-egy egyéniség. Ősi törvények, kozmikus események, isteni rendelések és emberi szándékok indítottak és vetettek oda, ahol ma vagyunk. Az ut egyik fejlődési pontján állunk, visszafordulni s a tudat lámpájával évezredek távolságára rávilágítani: ezt tartja Thomas Mann uj könyve a költő feladatának. A Dunántúlon megjelenő Uj Virradat c. szépirodalmi folyóirat hasábjain Dr. Harangodi Nagy András a modern lírával igy kacérkodik: Semmi a foghagyma maga De naggyá teszi a szaga, Világéletében ne szóljon a marha Mi ő voltaképen : Megmondja a szarva. Ami eltört annak Sorsa beteljesül; Lám a záptojás meg Akkor érvényesül, Kassán, Pozsonyban és Ung- váron eltűntek a magyar cégtáblák, magyar lapokat tiltottak be és hivatalosan elhallgattatták a magyar nyelvet. Mi, akik szerelmesei vagyunk a magyar szónak és kétszeresen elevenen érezzük a ráhulló csapásokat, a tehetetlenség keserűségével fo gadjuk ezeket és épen ezért rá kell világítanunk, hogy bármilyen 18 tömeges tiltakozás és impozáns fellépés csak önámitás és eredménytelen mindaddig, amig ellenségeink rámutathatnak arra, hogy magában maradék Magyar- országon sincs kellő fejlődési lehetősége a magyar Írásnak. A szellemi krematóriumban válogatás nélkül hamvadnak a magyar gondolatok, gondolat nélkül pedig nincs akarat, tett, győzelem, nincs Magyarország! Szabó Dezső nyilatkozott, hogy 'kenyéren és szalonnán él s ha újra 25 éves lenne, kimenne Délamerikában, nem írni, hanem kapálni, verejtékesen földet mi- velni. Szabó Dezsőt elérte a megérdemelt büntetése: nagyon sok hazugságról találta lerántani a leplet, nagyon élőén tudott igazat mondani, s ezért művész- halálra ítélték azok, akik hazugságból élnek és gonoszságból vannak alkotva. A Budapesten megjelenő Görögkatolikus Szemle legutóbbi számában Gróh István kormányfőtanácsos felelős szerkesztő írja: „A vers, a líra az ifjú lélek termése, mentői korábban sarjad, annál rokonszenvesebb, nem kíván életismeretet, lelkekbe való mélyedést, mint a dráma, vagy a regény, amit viszont nem ajánlatos írni az embernek 50 esztendős korán alul.“ Vájjon úgy volt-e eddig a világirodalomban, hogy csecsemők írták a legjobb verseket és ag
