Novák Ádám (szerk.): Fontes Memoriae Hungariae II. Varsóban őrzött magyar vonatkozású oklevelek, 1388–1427. Közreadja: Novák Ádám és Tóth Péter (Debrecen, 2018)
Pósán László: Luxemburgi Zsigmond és az első toruńi béke (1411)
III foglyul ejtették Máriát és anyját Erzsébetet. 5 Ezt a helyzetet a lengyel királlyá koronázott Jagelló Ulászló és felesége, Hedvig az eddig magyar fennhatóság alatt álló halicsi fejedelemség megszerzésére használta fel. 6 A magyarországi polgárháború Moldvában és Havasalföldön is a magyar fennhatóság megszűnését és a lengyel befolyás megerősödését eredményezte. I. Petru moldvai vajda már 1387. szeptember 26-án Lembergben hűségesküt tett a lengyel királyi pár előtt. 7 1388. augusztus 2-án Zsigmond és Jagelló Ulászló egy évi fegyverszünetet kötött Budán, 8 de a magyar király ennek lejárta után sem volt abban a helyzetben, hogy visszaszerezze a magyar korona korábbi befolyását. Zsigmond figyelmét lekötötte a török balkáni előrenyomulása, ami 1389 után már közvetlen fenyegetést jelentett Magyarország határaira. A magyar haderőt egészen 1396-ig a déli határoknál vonták össze. 9 Halics, valamint a román fejedelemségek feletti fennhatóság kérdése mellett a magyar-lengyel kapcsolatokat tovább terhelte Lengyelország 1392. évi felosztásának terve. A N émet Lovagrend feljegyzései szerint a Luxemburg-testvérek, Vencel és Zsigmond, valamint unokatestvéreik, János görlitzi herceg és Prokop morva őrgróf, továbbá a hozzájuk csatlakozó I. Vilmos mei sseni őrgróf és III. Albert osztrák herceg abban egyezett meg, hogy Lengyelországban többé semmilyen királyt sem ismernek el. A Kalisztól északra eső területek Mazóviával együtt a N émet Lovagrendhez kerülnének, az attól délre fekvő területek Magyarországhoz, ami pedig a Warth e (Warta) folyótól nyugatra esik, az a Birodalomhoz és az őrgrófsághoz fog tartozni. 10 Mária királynő halálával (1395. május 17.) tovább romlott Jagelló Ulászló és Zsigmond viszonya. Hedvig lengyel királynő, mint az Anjouk magyar ágá5 Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon. Budapest, 1984. 14–19. 6 Rhode, Gotthold: Die Ostgrenze Polens. Politische Entwicklung, kulturelle Bedeutung und geistige Auswirkung. I. Band: Im Mittelalter bis zum Jahre 1401. Köln–Graz, 1955. 239.; Hoensch, Jörg Konrad: König/Kaiser Sigismund, der Deutsche Orden und Polen-Litauen. Zeitschrift für ostmitteleuropa-Forschung 46. (1997) 1–44. 6. 7 Deletant, 1987. 191. 8 Ld. 24. oklevélszöveg. (A szerk.) 9 Engel, Pál: Ungarn und die Türkengefahr zur Zeit Sigismund (1387–1437). In: Das Zeitalter König Sigmund sin Ungarn und im Deutschen Reich . Hrsg. Tilmann Schmidt, Péter Gunst. Debrecen, 2000. 56–59. 10 Codex diplomaticus Prussicus. Urkunden-Sammlung zur ältern Geschichte Preussens, Bd. IV. Hrsg. Johannes Voigt. Königsberg , 1853. (Továbbiakban: CDP IV.) Nr. 110.: „… dass sie keinen König zu Polen mehr haben wollen, und habens auch also ver, was auf diesseit kalisch ist, dass das alles und auch die Massow gen Preussen gehören soll, und was auf jenseits Kalisch ist und Krakau, Sandomir, Leczycą, Rotrussland und den strich daher, sollte gen Ungarn gehören, was aber von der Warthe wäre und den Strich daher, das sollte zu den mark und dem römischen König gehören. ” Ld. még: Schaeder, Hildegard: Geschichte der Pläne zur Teilung des alten polnischen Staates seit 1386. Der Teilungsplan von 1392. I. Band. Leipzig, 1937.
