Novák Ádám (szerk.): Fontes Memoriae Hungariae II. Varsóban őrzött magyar vonatkozású oklevelek, 1388–1427. Közreadja: Novák Ádám és Tóth Péter (Debrecen, 2018)
Pósán László: Luxemburgi Zsigmond és az első toruńi béke (1411)
IX békélés Zsigmond számára három nagy cél elérésének az előfeltételét jelentette: hatékonyabb fellépést a törökkel szemben, az egyházszakadás felszámolását és az univerzális császári hatalom eszményéből következően a római és a görög egyház közötti unió megteremtését. 52 Az új háborúra és revansra készülő Heinrich von Plauen nagymester az 1412. január 4–8. közötti tárgyalásokon 300.000 aranyat kínált fel Zsigmondnak, hogy a Rend számára zsoldosokat fogadjon fel. 53 Az időközben római királlyá választott (1411. szeptember 20.) Zsigmond 375.000 aranyban szabta meg a katonai támogatás árát, de csak abban az esetben, ha a lengyel király támadná meg Poroszországot. 54 Ezek a feltételek már a krakkói udvarral való megbékélés előkészítését szolgálták, s azt jelezték, hogy korábbi politikájával ellentétben Zsigmond nem hajlandó katonailag is részt venni Heinrich von Plauen tervezett támadó háborújában. Jagelló Ulászló szintén jelzésértékű politikai lépést tett: felbontotta a Velencével még a háború elején kötött szövetséget. 55 A kölcsönös közeledést szolgáló lépések után 1412 márciusában a két uralkodó Lubl ó ban találkozott, ahol 15-én békeszerződést írtak alá, 56 amelyhez egy hónappal később a litván fejedelem is csatlakozott. 57 Moldva, Podólia és Halics-Volh í nia hovatartozásának kérdésében Zsigmond tudomásul vette a fennálló helyzetet, s elismerte, hogy ezek a területek a szerződő felek élete végéig a lengyel-litván állam fennhatósága alá tartoznak. Haláluk után döntőbírói ítéletnek kell rendeznie későbbi hovatartozásukat. A Moldva feletti lengyel fennhatóságot Zsigmond azzal a kitétellel ismerte el, hogy annak fejedelme köteles a magyar királyt fegyveresen segíteni a török elleni küzdelmekben. Ha ennek nem tenne eleget, a magyar és a lengyel király felosztja egymás között a vajdaságot. A lengyel-lovagrendi viszony rendezésében Zsigmond döntőbírókét kívánt fellépni. 58 Nyomatékosan figyelmeztette a nagymestert, hogy ne indítson háborút Jagelló Ulászló vagy Vitold ellen. Ugyanakkor kezeskedett arról, hogy a krakkói udvar betartja a békét, a lengyel király előtt pedig a lovagrendért vállalt kezességet. 59 Időnyerés céljából Heinrich von Plauen ugyan elküldte követeit Budára, a döntőbíráskodásra, 60 de valójában már az új háborúra készült. A dön52 Hoensch, 1997. 13. 53 Staatsverträge I. Nr. 86. 54 Regesta II. Nr. 1720.; Berichte II. Nr. 87. 55 Pósán, 1998. 643. 56 Staatsverträge I. Nr. 90.; Ld. a 38. oklevélszöveget. 57 Uo. Nr. 92. 58 Vö. a 40. és 41. oklevélszöveggel. (A szerk.) 59 RI XI/I. Nr. 200. 60 Vö. a 42. oklevélszöveggel. (A szerk.)
