Folia Historica 35. (Budapest, 2020)

I. TANULMÁNYOK - Bittera Éva: Andrássy Klára, egy (a)tipikus arisztokrata

formába.178 Hónapok óta fizikai értelemben is távol volt a Magyar Nők Szentkorona Szövetségétől, tehát a többi tag munkájához effektive nem tudott hozzájárulni. Tisz­tában volt azzal is, hogy miután közösséget vállalt Károlyiékkal, a szövetség bizalma megrendülhetett egykori ügyvezetőjükkel szemben.179 Hogy Odescalchiné politikai megnyilatkozásaiban valamiféle módosulás követke­zett be, azt a húgaihoz ellátogató Andrássy Ilona is megerősítette.180 Arról viszont, hogy nővére és sógora hatására meggyőződéses baloldalivá, esetleg kommunistává vált volna, nem esett szó. Az Apponyi Albertnéhez írott levelében világosan megindokolta, hogy hosszú vívódások után miért hozta meg mégis döntését. Alapvetően a szövetség által is képviselt jobboldali, monarchista legitimizmus koncepciójával nem értett egyet, mivel Andrássy Klára számára a restauráció, Habsburg Ottó személyével kivitelezve egy igazságosabb, demokratikus alapon felépülő, a magyar ember egyéni szabadságát és jogait mindenkor tiszteletben tartó, a szociális problémák megoldására koncentráló belső rend megalkotásának lehetőségét hordozta magában. „A magyar restaurációban nem az arisztokratikus, feudális, kapitalista világrend megerősítését láttam, hanem el­lenkezőleg, ennek szisztematikus letörését, mert a királyban mindazokat a tulajdonsá­gokat véltem felismerni, amelyek magyar uralkodó osztályokban oly nagy mértékben 11. kép Odescalchiné Andrássy Klára persellyel a kezében, Treff kutyájával sétál Budapesten, 1930-as évek. Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár ltsz.: 69-1495. 178 Andrássy Klára Apponyi Albertnének. Lausanne, 1937. április 15. MNL OL P 4 11. t. 179 Andrássy Klára Andrássy Gyulánéhoz. Lausanne, 1937. április 16. MNL OL P 4 461. t. 180 Andrássy Ilona anyjához, Zichy Eleonórához. Andrássy Ilona i. m. 1.379-381. 39

Next

/
Thumbnails
Contents