Folia Historica 35. (Budapest, 2020)

I. TANULMÁNYOK - Bittera Éva: Andrássy Klára, egy (a)tipikus arisztokrata

az érintetteket, de - úgy tűnik - mégis egy illúziót rombolt le bennük. Az Oroszország fe­lől érkező mozgalom szellemi hátteréből még a tájékozottabbak is egy tényezőt emeltek ki, amelyre mindenki vágyott: a pacifizmust, amely jelen helyzetben egyet jelentett szá­mukra az évek óta tartó háború végével. Különleges forrás e tekintetben a friss háza­sok, Andrássy Ilona és Cziráky József levelezése 1917 májusában. Az asszony a keleti fronton szolgálatot teljesítő férjét próbálta meggyőzni Marx tanainak létjogosultsá­gáról (kevés sikerrel), a kommunizmust pedig a világbéke megteremtésére egyedül alkalmas eszmeként aposztrofálta. „Abban igazad van, hogy jelenleg a nemzeti szo­cializmus erősödött de abban nincs igazad hogy a vil[ág] háb[orú] az internaczionálét tönkretette. Most is az közvetíti a békét, az fogja a békét megcsinálni, és az fog óriásira nőni - és az örökbékét fenntartani. Nem csoda hogy eddig nem tudott érvényesül­ni mert mindenütt militarista kormányok uralkodtak és nyomtak el minden más tö­rekvést. Hogy ez mire vezetett - látjuk, megverni nem tudjuk egymást, háb[orú] után legjobb esetben megmarad a status quo ante - érdemes tehát logikusan gondolkodva háborúkat viselni? Egymást gyilkolási sadismusban és gyűlöletben túllicitálni? Azért volt szükséges a vil[ág]háború hogy győzhessen végre a nemzetközi béke - és köze­ledjünk a Tolstoi-ok úgynevezett »utopistikus« államideáljához. 50 év előtt bolondnak mondták volna azt aki a repülőgépet jósolta volna - édes szívem, én hiszek abban, amit írok!"71 Andrássy Klárától nem maradtak fenn hasonló „lelkesítő írások", de Zi­chy Eleonóra naplójából annyi kiderül, hogy svájci emigrációja alatt, mintegy kíván­csiságból, lányával együtt ellátogatott az 1919 augusztusában Luzernben megrende­zett szocialista kongresszusra.72 Andrássy Ilona nagyot tévedett a háború utáni Európa területi felosztását ille­tően. Valójában ez a tévedés, a valódi helyzet félreismerése okozta generációja szá­mára 1918-1919 legnagyobb traumáját, és Károlyi fő bűnéül rótták fel, hogy megítélé­sük szerint semmilyen lépést nem tett az ország integritásának megóvása érdekében. Mindez, az Andrássy család mikrokörnyezetét tekintve, az egység végzetes megbom­lásához vezetett, és évekre lehetetlenné tett számukra bárminemű érintkezést és kö­zösségvállalást a Károlyi-házaspárral. Andrássy Klára számára ez a két esztendő az első politikai szárnypróbálgatások és az egyébként igen kellemes svájci emigráció mellett mást is tartogatott: kevesen múlott, hogy nem vált belőle Habsburg-családtag. 1921: Váratlan fordulatok - egy letűnt világ utolsó megnyilvánulásai Hatások: a Habsburg-Andrássy-frigy kudarca, IV. Károly visszatérési kísérletei és ennek következményei, házasságkötés Az 1921-es év több olyan eseményt is hozott Andrássy Klára számára, amelyek hatása hosszú távon is megmutatkozott. Politikai nézeteit IV. Károly két visszatérési kísérlete és annak következményei formálták döntően, magánéletét pedig az Odescalchi Károly- lyal kötött házassága. Kezdjük ez utóbbi bemutatásával. 71 Andrássy Ilona férjéhez, Cziráky Józsefhez. 1919. május 29. Andrássy Ilona i. m. II. 243. 72 Zichy Eleonóra naplóbejegyzése. 1919. augusztus 9. (Villa Waldburg) Gróf iß. Andrássy Gyuláné Zichy £.: Napló i. m. 200-201. 18

Next

/
Thumbnails
Contents