Folia Historica 34. (Budapest, 2019)

Csorba László: NÉMETH GÁBOR EMLÉKÉRE Németh Gábor (1956. október 20. Szikszó -1998. március 31. Érd). A Folia Historica felelős szerkesztőjére (1991-1998) emlékezünk

Ezzel a munícióval csatlakozott Németh Gábor a Magyar Nemzeti Múzeum Újkori Főosztályának csapatához, ahol is tudományos munkatársként a pecsétnyomó-, az ón- és az újkori dokumentumgyűjtemény (1981-1990) kezelője lett. Tudása, szorgalma, a művészi szépségért lelkesülő személyisége hamar elnyerte munkatársai rokonszenvét, vezetői bizalmát, így 1989-től az Újkori Főosztály főosztályvezető-helyettesi posztját is betöltötte. A muzeológus műtárgydokumentáló, kiállítástervező teendői mellett pedig kibontakozott tudományos munkássága, amelyet egyszerre jellemzett a hűség és a széles látókör: a téma- választásokban a hűség az otthonhoz, a tágabb szülőföldhöz, annak izgalmas és nagyszerű történeti örökségéhez, és ugyanakkor az a széles átlátó képesség, amely a helyi érdekűt, a lokálisan érvényeset biztos vonásokkal csatolta bele a nemzeti, sőt az európai történeti folyamatok összetettebb struktúráiba, korszakos érvényességű erővonalaiba. írásainak témái magukért beszélnek: diplomamunkáját Szikszó mezőváros 16-17. századi önkormányzatának működéséről írta, 1987-ben megvédett doktori értekezése pedig szervesen fejlesztette tovább a problémakör vizsgálatát, ezzel a címmel: Mezővárosi önkormányzat és társadalmi meghatározói a XVII. századtól a XIX. századig Abaúj és Zemplén megyében. Az igazgatástörténet - a hegyaljai mezővárosok mellett Gyöngyös, Nagyszombat, Kassa körülményeit is vizsgálta a kedvelt kora újkori környezetben - mellett ugyanakkor a művelődéstörténet vonzotta, jelezve szellemi nyitottságát kora legmodernebb módszertani megközelítései irányában. Urbanisztikai és művészettörténeti érdeklődése így vezette a céhek és a kézművesség történetének vizsgálatához, amelyhez biztos tárgyi alapot adott a Magyar Nemzeti Múzeum gazdag óngyűjteményéről elsőként készített összefoglalása (1984). A szakmai sikert meghívás követte: a Veszprémi Akadémiai Bizottság (VEAB) keretein belül működő Kézművesipar-történeti Munkabizottság tagjaként, majd titkáraként szervezte a bel- és külföldi szimpóziumokat, szerkesztette a tanulmányköteteket (Nagybákay Péterrel közösen).

Németh Gábor szeretett és tudott rajzolni, számára a muzeológusi munka és a tudományos szövegalkotás mellett az önkifejezés egyik eszköze a képzőművészet volt. Itáliai utazásain végtelen csodálattal töltötték el a gótika és a reneszánsz nagymestereinek örökbecsű alkotásai, amelyek többek között arra ösztönözték, hogy személyesen is élvezze a művészi alkotás örömét: rendszeresen résztvevője volt a Tokaji Képzőművészeti Tábornak. Tehetségei és érdeklődései összetalálkoztak, amikor gyermekkorának kedvelt helyszíne, a szikszói gótikus templom felújítása megkezdődött az 1990-es években. Közreműködése folytán a munkálatok idején a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek letétbe a templom ötvös- és óntárgyai, így kamarakiállítással hívta fel a figyelmet a fémkincsekre éppúgy, mint az anyaegyház rekonstrukciójának szükségességére. Kiállításának címe: „ Utensilia Sacra" - úrasztali edények. A szikszói református egyház kincsei (1993. december 15.). A szikszói templom megóvása érdekében jótékonysági hangversenyt szervezett a debreceni Arany Bika Szállóban és a budapesti Zeneakadémia Kistermében.

Szülőföldjének templomairól írva-szólva egyben megvallotta saját kutatói-alkotói ars poeticáit is: „Sok mindenre akkor jön rá az ember, mikor kiszakad környezetéből. Sok dolog, amit eddig is tudtam, most vált tudatossá bennem. Hogyan érzek közvetlen hazám Abaúj, otthagyott emlékei iránt? [...] Most úgy érzem, hogy őseim, élő nagyapám emléke kötelez arra, hogy megmentsem azt a csodálatos világot, amely az életemet, gondolkodásomat, érzelmi megnyilvánulásaimat befolyásolja és egyáltalán mindent jelent számunkra. De mindenek előtt kötelez megismerni ezt a vidéket, hiszen ebből származom.

6